Új Guinness rekordot állított fel szeptemberben Füleki Eszter. A gyöngyösi tolmács 1301 kettlebell swinget teljesített 1 óra alatt és több mint 20 tonnát emelt meg. Az eredmény hitelesítése megtörtént, tegnap hivatalossá vált az elért eredmény.
1301 kettlebell swing 60 perc alatt az új, hivatalos Guinness világrekord, amit Füleki Eszter állított fel még szeptember 17-én. A hitelesítésre azonban egészen mostanáig kellett várni. A gyöngyösi tolmács a 16 kg-os súlygolyóval egy óra alatt összesen több, mint 20 tonnát emelt meg. Ahhoz azonban, hogy az elért eredményt a Guinness Bizottság is elfogadja, rengeteg háttérmunkára is szükség volt.
Eszter azonban nem áll le a jövőben sem az edzéssel. Erre az évre ugyanis van még egy vállalása, amit decemberig teljesítenie kell.
– Most egyelőre még a saját idei 300 ezres kihívásomat szeretném befejezni, de mindenképpen szeretném még azt, hogy valami új kihívást találni, mert szerintem a kihívásokban az a nagyon jó, hogy motiválják az embert és viszik előre – fogalmazott.
Esztert ismerve pedig biztosak lehetünk abban, hogy a jövőben is hasonló kihívások elé állítja magát. Ezzel elsősorban saját határait szeretné feszegetni, emellett pedig azt szeretné bizonyítani, hogy nincs lehetetlen. Ha időt és energiát nem kímélve teszünk céljainkért, megvalósíthatjuk azokat.