Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Berze-gála

Berze-gála

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Pénteken rendezték a Berze Nagy János Gimnázium Ki Mit Tud vetélkedőjének döntőjét. A Berze-gálán több száz diák lépett fel zenés, prózai és egyéb kategóriában. Czinder Péter a gimnázium igazgatója azt mondja, nagy rangja van a rendezvénynek, mert az iskola közösségi életének vezéregyéniségei az ilyen rendezvényen termelődnek ki.

Teljesen megtelt a művelődési ház nézőtere a pénteki Berze-gálán. A gimnázium Ki mit tud vetélkedőjén egyénileg és csoportosan is felléphettek az előválogatáson túljutott jelentkezők. A rendezvénynek azért is van nagy rangja, mert az iskola kifejezetten törekszik arra, hogy minél aktívabb közösségi életet éljenek a diákok.

– A legnagyobb pozitívum az az, hogy ezzel az iskola hitet tesz amellett az alapelv mellett, hogy érték, ha valami bennünk van, meg lehet mutatni, nem szégyen, nem ciki az, hogyha valaki valamihez ért, befogadjuk az ilyen produkciókat büszkék vagyunk rá, fölnézünk rá és ez én azt hiszem, hogy egy előremutató dolog. Emellett sikerélményt nyújthat annak, aki fellép a színpadra, a közönségnek pedig jó szórakozás egyben – mondta dr. Cziner Péter igazgató.

A Ki mit tud-on a csak erre az alkalomra összeállt alkalmi csapatok is indulhatnak, így került a 9. D-hez Kerek Dávid, aki gitáros kísérettel támogatta a könnyűzenei előadásra vállalkozó osztályt.

– Én úgy kerültem be ebbe a felállásba, zenekarba, hogy kerestek egy vendégművészt, mert náluk nincs olyan, aki tud gitározni és az ének tanárnő engem kért meg, hogy le tudnám-e őket kísérni. Körülbelül ez volt egy hónapja, másfél hónapja és gyakoroltunk énekórákon. A Republictól a Ha itt lennél velem című számot fogjuk előadni – sorolta.

Voltak olyanok is, akik egyéni prózai darabbal indultak, de egészen különleges produkciókat is láthatott a közönség. A hatodikos Farkas Bálint bűvészmutatványt adott elő, aki a műfaj iránt egy előadás után kezdett el érdeklődni.

– Az első, akit láttam a Dine Mo volt megtetszett nekem egy trükkje és azt elkezdtem egyre tovább elemezni és amikor egyszer rájöttem, hogy hoppá, van valami tehetségem ehhez a műfajhoz és ezért kezdtem el ezzel foglalkozni – mesélte.

A Ki mit tud?-on nincsenek helyezettek, már önmagában nagy tett, hogy a fellépők bekerülhetnek a gálára – állítják a diákok.


Tovább az archívumra