Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Általános vasutas sztrájkot hirdetett a LiGA szakszervezet a tervezett kormányzati megszorító intézkedések ellen

Általános vasutas sztrájkot hirdetett a LiGA szakszervezet a tervezett kormányzati megszorító intézkedések ellen

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Ma éjféltől délután 6-ig tartott volna, de délben már felfüggesztették. A munkabeszüntetés miatt késések és járatkimaradások voltak a vasúti közlekedésben.

Ma délelőtt fél 12-kor érkezett a hivatalos felhívás, mely szerint mára felfüggesztik a sztrájkot, ami egyben azt is jelenti, hogy bármikor újra kezdhetik. A ballagások miatt április 30.-a helyett mára hirdette meg az országos munkabeszüntetést a LIGA szakszervezet, amelyhez csatlakoztak postások, egészségügyi és reptéri dolgozók, illetve pedagógusok is. Sigulinszki Tibor, elmondta: csak kisebb fennakadásokat okozott a sztrájk, hiszen nagyon alacsony volt a támogatottsága.

Vidéken nehezebben tudták megoldani a közlekedést. De hatvanban például már 6 óra után elindultak a vonatok. És sok helyről pótló járatokat indítottak nagyobb városokba, így Miskolcra is.

Cseh Béla Zoltán, a VDSZSZ területi képviselője megkeresésünkre elmondta: a mai munkabeszüntetés csakis a megszorító Bajnai csomag ellen szól. Az érettségiző diákoknak sem kellett félniük, ugyanis ha valaki önhibáján kívül késett el az írásbeliről, akkor pótvizsgára lesz jogosult. Csengeri Árpád a Demokrata Liga Szakszervezet helyi elnöke, kérésükre elmondta: bár a gyönyösi kórház dolgozóinak egy része egyetért a sztrájkolókkal, de nem csatlakoztak a mai megmozdulásukhoz.

Dely Martina


Az Aktuális napi hírei (2009-05-08 )

Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A hétfői adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális - hírek röviden
09:02
Mese - A tulipánná változott királyfi
09:15
Cimbaliband és Danics Dóra & Gera Attila - Ederlezi és Balkánia
09:18
Reklám
09:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Nézőtér - kulturális magazin
10:06
Reklám
10:09
Szigetmonostor a béke szigete - dokumentumfilm
10:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
Egy nap a világ - utifilm sorozat - Egyiptom_1. rész
11:12
Reklám
11:14
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális - hírek röviden
18:02
Mese - A bolond falu
18:12
Zongoraavató hangverseny (részlet)
18:18
Reklám
18:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Fórum 1. rész – közéleti magazin
19:02
Reklám
19:04
Fórum 2. rész – közéleti magazin
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés
20:12
Reklám
20:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság