Kezdőlap » Hírek - Aktuális » áklyás felvonulással majd hajnalig tartó bulival búcsúztak a Károly Róbert Főiskola végzős hallgatói az intézménytől és a várostól

áklyás felvonulással majd hajnalig tartó bulival búcsúztak a Károly Róbert Főiskola végzős hallgatói az intézménytől és a várostól

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A rendezvényen jelképesen elköszöntek a rektortól és a város polgármesterétől is.

Újabb évfolyam hagyja el a gyöngyösi főiskola falait. A diákok a sok éves hagyományoknak megfelelően idén is fáklyás felvonulással búcsúztak el iskolájuktól, tanáraiktól, diáktársaiktól és a várostól, amelyben sok évig éltek. Ezen kívül átadták a főiskola rektorának a valétát, azaz az évfolyam könyvét.

Pitris Eszter is most ballag az intézményből.

Hangrád Lilla Egerből érkezett, hogy rendezvényszervező lehessen.

Antal Tamás számára a szimpatikus diákélet volt a legmegnyerőbb, hiszen korábbi iskolájáról ezt nem tudta elmondani.

Hiesz György polgármester a Fő téren várta a hallgatókat, és elmondta: a most elköszönő diákok 3-4 éven keresztül a városunkban éltek, tanultak, ezért megérdemlik, hogy Gyöngyös is méltóképpen búcsúzzon el tőlük. A búcsúzó évfolyam köszönetként, neki is átadta a valétát.

Dely Martina


Az Aktuális napi hírei (2009-05-08 )

Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A szerdai adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális – hírek röviden
09:02
Hit világa – vallási műsor
09:13
Zeneiskolások előadása - Csanádi Bertold Balambér - Kabalevszkij: C-dúr koncert I. tétel
09:18
Reklám
09:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Sport7 1. rész – sport magazin
10:02
Reklám
10:04
Sport7 2. rész – sport magazin
10:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
A Dunakanyar es a Szentendrei-sziget titkai - dokumentumfilm
11:12
Reklám
11:14
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális - hírek röviden
18:02
Mese - A kiskakas gyémánt félkrajcárja (Báb előadás)
18:13
Gyöngyösi Játékszín - Mamma Mia Musical Est I have a dream
18:18
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Nappali 1. rész – életmódmagazin - ismétlés
19:02
Reklám
19:05
Nappali 2. rész – életmódmagazin - ismétlés
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Nyitott Egyetem - ismeretterjesztő sorozat
20:12
Reklám
20:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság