Tisztújító közgyűlést tartott a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület. A Sástó Hotelben tartott egésznapos konferenciát követően elnököt és elnökséget választottak, s ismertették az egyesület jövő évi terveit is.
A Mátra Jövője Turisztikai Egyesület 5 évente tart tisztújító közgyűlést, legutóbb 2011-ben választottak elnökséget. Most egy részben új összetételű vezetőségnek szavazott bizalmat a tagság. A vérfrissítés nem ártott, mondja Kápolnai Nagy Ágnes, az egyesület újjáválasztott elnöke.
Az új elnökségi tagok közül Szádoczki Zoltán a Mátra Kemping részéről, Eperjesi Richárdné pedig Vadvirág hotel részéről a szállásadókat képviseli, míg Víg Tamás TDM szakértő pályázati tanácsaival segítheti az egyesület munkáját. Utóbbira azért is nagy szükség lesz, mivel az elkövetkezendő időszak új kihívást jelent a számukra. Víg Tamás szerint a turisztikai intézményrendszer változófélben van, a Magyar Turisztikai Ügynökség létrehozatala és a különböző desztinációs fejlesztések a turizmus területén új irányvonal vételét sejtetik. Az egyesület továbbra is számít az uniós forrásokra, s arra alapozza terveit, hogy a Mátra egyre népszerűbb a belföldi turisták körében.
A hagyományosnak tekinthető Mátrai Múzeumok Éjszakája mindenképpen bent lesz a rendezvénynaptárban, de ennek a mintájára már januárban megszervezik a farsangi éjszakákat. A siroki vár rendezvényszerepe erősödni fog, több alkalommal is megrendeznék a várbeli hálózsákos éjszakákat. Újdonság az is, hogy a mátrai pecsétgyűjtő füzetükkel már 19 attrakciót lehet felkeresni.