A több évtizedes hagyományt követve idén is megrendezték Gyöngyösön a Lions bált. Az eseményen a szervezet országos alkormányzója elismerő okleveleket nyújtott át a gyöngyösi tagoknak, de a rendezvény legfontosabb célja ezúttal is az adakozás volt. Az este folyamán több mint 1 millió forint gyűlt össze, amellyel a Mátra Lions klub ez alkalommal is a gyengénlátókat támogatja.
Lelkes és dinamikus csapatnak nevezte a Mátra Lions Klubot az országos szervezet alkormányzója, Dr. Chrabák László, aki a köszöntésen túl emlékeztetett arra is, hogy a tagoknak küldetésük van, a gyöngyösi szervezet pedig komolyan veszi a szolgálatot.
– Jó Lionsnek lenni itt Gyöngyösön, hisz olyan embereket ismer meg az ember, olyan emberekkel találkozik, akik azt hiszem, hogy szívükön viselik azt a szlogent, azt a mondatot, azt a szót, hogy szolgálni. Mi szolgálunk. Ha tetszik, ha nem reggel, délben, este fölvállaltuk azt, hogy mi segítjük azokat, akik rászorulnak, segítjük azokat, akiknek szükségük van segítségre – fogalmazott.
A Lions bálon részt vett Gyöngyös város polgármestere is. Hiesz György megköszönte a szervezetnek, hogy sokszor elismerés nélkül és önzetlenül vállalják fel a segítségnyújtást.
– Ilyenkor talán a szívek is jobban megnyílnak, jótékonykodnak. Szoktuk mondani, hogy jó volna hogyha egész évben ez így menne. És annyiszor és annyi féle nagyon pozitív dologgal találkozik az ember és tényleg legtöbben, akik adakoznak ebben a városban, egy köszönetnél többet nem kapnak, néha még azt sem, hogy a nevük meg van említve – köszöntötte az egybegyűlteket a polgármester.
A Mátra Lions Klub hagyományosan a vakok és gyengén látók számára nyújt anyagi segítséget.
– Minden évben a heves megyei vakok egyesületének a tagjait támogatjuk karácsonykor célzottan rendszeresen minden évben, ezen kívül vannak kiemelt személyek, akik kéréssel fordulnak hozzánk, azokat a klub eldönti, hogy milyen összegben és hogy támogatjuk – mondta el Csont István, a Mátra Lions Klub elnöke.
A bál vendégei a tombolasorsoláshoz ajándékcsomagokat is felajánlottak, amelyek bevételét szintén a támogatásra fordítják. A est folyamán több mint 1 millió forint gyűlt össze.