Megtartotta éves beszámolóját a Gyöngyösi Balesetmegelőzési Bizottság. A közlekedésrendészet pozitívan értékelte az évet, hiszen olyan eredményeken tudtak javítani, amelyek fontosak voltak a megelőzés szempontjából. Csökkent a sérüléssel járó közlekedési balesetek száma, valamint a halálos kimenetelűeké is, viszont továbbra is a gyorshajtás okozza a legtöbb balesetet. Hogy tovább csökkentsék a szabálysértések és balesetek számát, a rendőrség az év utolsó két hónapjában folyamatosan megnövekedett létszámban van jelen az utakon.
Csökkent a személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek száma Gyöngyösön – ezzel a pozitív eredménnyel kezdte a Közlekedésrendészeti Osztály vezetője a városi Balesetmegelőzési Bizottság éves beszámolóját. Míg 2010-ben 133, tavaly pedig 103, addig idén 90 sérüléses baleset történt az utakon.
El lehet mondani a halálos sérüléses balesetek számáról is, hogy csökkenés történt, háromról kettőre. Egy halálos közlekedési baleset is sok, de igyekszünk azon dolgozni, hogy ennél a számnál is, ha lehet, jövőre kevesebb legyen – fogalmazott Luzsi István.
Idén a legtöbb baleset a délutáni órákban következett be a nagy forgalom miatt, a legtöbb karambolt személygépjárművel követik el, motorkerékpárral egyre kevesebb hasonló eset történik, idén nem halt meg senki motoros balesetben. A legfőbb baleseti ok évek óta változatlan.
– A sebességtúllépés még mindig a baleseteknek az oka elsősorban, illetve a legnagyobb számban, a 90-ből 35 volt a sebességtúllépés miatt, éppen ezért igyekszik a rendőrség minél nagyobb óraszámban sebességmérést végezni az illetékességi területen – mondta Luzsi István.
Tizenöt baleset az elsőbbségadás elmaradása miatt, 11 pedig a nem megfelelő követési távolság miatt következett be. Több lett ebben az évben az ittas vezetések száma, idén összesen 72 embert állítottak bíróság elé ittas járművezetés miatt.
A rendőrség folyamatosan, az év utolsó két hónapjában pedig fokozott ellenőrzéseket tart, de a megelőzés szándékával előadásokat és versenyeket is rendeztek ebben az évben is.