Heves Megyei Év Vállalkozója elismerésben, az idén három gyöngyösi cégvezető, Csombok Pál, Molnár Gábor és Jakab Róbert részesült. Országos elismerésre Varga Józsefet jelölték, aki az elismerést Budapesten vehette át.
A Prima díjakkal egy időben adták át a Heves megyei Év vállalkozója díjakat is Egerben. Többek között elismerésben részesült: Csombok Pál, a Gyöngyösi Mezőgép és Járműtechnika Kft. ügyvezetője, aki 13 éve vezeti a céget. Büszkén mondta el, hogy a társaságnak semmilyen tartozása és elmaradása nincs.
Molnár Gábor szintén megkapta a Heves megyei év vállalkozója díjat. A Danubiana Kft. telepvezetője azt emelte ki: a cég jó együttműködésben tevékenykedik a termelőkkel, és örömére szolgál, hogy megyei szinten is elismerték.
Jakab Róbert, a Kedvenc JM Kft. ügyvezetője szintén az év vállalkozója lett. A társaság 1996-ban 4 fővel indult, mára már piacvezető céggé nőtte ki magát. Kétszáz embert foglalkoztat. Tagjai és tulajdonosai a Mirbest cégcsoportnak, amely az egész országot lefedi. A kft-re jellemző a folyamatos innováció. Ezek közül kiemelkedő az Árvai Húsműhely nevű leányvállalatuk, amely teljesen allergénmentes terméket állít elő. Az itt gyártott termékekkel szeretnének hozzájárulni és támogatni a vásárlókat az egészségtudatosabb étkezésben.
Budapesten vehette át országos díját Varga József a K&V Szállítmányozási és Fuvarozási Kft. ügyvezetője. A cég 27 éve alakult, teljes magyar tulajdonú vállalkozás. Jelenleg 270 alkalmazottal dolgoznak. Fő profiljuk a nemzetközi fuvarozás, de számos kiegészítő tevékenységet is folytatnak.
Az elismerésben részesült vezetők cégei jó évet zárnak az idén, a kitüntetést pedig munkatársaiknak is tulajdonítják.