A karácsony közeledtével megkezdődött a fenyőfák árusítása. A kínálat nagy, az árusítók tapasztalatai alapján pedig a fajta mellett egyre nagyobb hangsúlyt kap az is, hogy a fa mennyire szép és formás. Idén az árak és a trendek sem változtak.
Kevesebb, mint két hét van hátra karácsonyig. Bár vannak, akik az utolsó pillanatra hagyják a fenyőfa vásárlást, a legtöbben azonban szeretik, ha nagy a választék, ezért időben veszik meg a karácsonyfának valót.
A jelek szerint nem változtak sokat a trendek. Hosszú évek óta ugyanaz a fajta vezeti a népszerűségi listát.
Míg átlagosan a luc ára 2000 Ft, a nordmanné pedig 6500 Ft környékén mozog méterenként, ezüstfenyőt 3500 és 5500 forintért is találunk. A vásárlók örömére az árak nem változtak sokat tavaly óta. Maximum egy-kétszáz forintos emelkedést tapasztalhatunk. A szakemberek szerint ez azonban változhat.
– Az árak ugyanazok mint évek óta, emelni, nem nagyon lehet, a kereslet határozza meg, de a lucfenyőnek évek alatt biztos, hogy emelkedni fog az ára, mert egyre minőségibb fenyőt szeretnek az emberek és azt megtermelni, drágábban jön ki – mondta Balogh Tamás.
Idén az aránylag csapadékos időjárásnak hála szép zöldek a fenyők. Ezek a Zala megyéből származó fák is sokáig megtartják a tűleveleiket, ha az ünnepekig hideg helyen tárolják őket. A fák sokáig a lakás díszei lehetnek abban az esetben is, ha a feldíszítésig egy vödör vízbe állítják azokat.