Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Szent János napi búcsút tartottak Pusztafogacson

Szent János napi búcsút tartottak Pusztafogacson

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A rendezvényt hagyományteremtő szándékkal hívták életre, ahol a jelenlévők betekintést nyerhettek hogyan zajlott régen egy igazi tanyasi lakodalom.

Koszorúzással kezdődött a megemlékezés Túri Margit a sírjánál aki 1994-ben elhatározta, hogy megmenti a Pusztafogacsi kápolnát a teljes pusztulástól. A kezdeményezéshez segítséget kapott az akkori plébánostól, aki fel is kereste a régi búcsújáróhelyet.
Az akkori felújítást vandál kezek tönkretették és egészen 2007-ig pusztult a tanyavilág egykori központja. A tetőt még a téli időjárás előtt felújították, amit adományokból és a Heves Megyei Műemlékvédelmi Hivatal támogatásából sikerült is elvégezni. Ekkor jött az ötlet, hogy megpróbálják a kápolnához fűződő hagyományokat feleleveníteni, és megrendezni a méltán híres Szent János napi búcsút. Területi rajzpályázatot hirdettek a község általános iskolásai részére az „Én Fogacsom” címmel melyre nagyon sok alkotás érkezett. Az elkészült munkák, a búcsú ideje alatt kápolnában kiállításra kerültek.
Parádi Nyugdíjasklub egy igazi tanyasi Palóclakodalmat mutatott be. Két idén házasodott pár pedig elhelyezte a hűség jelképét a kápolnában kialakított lakatfalon. Túri Gyula az egyesület elnöke elmondta, hogy nagyon sokan bíznak a projekt sikerében, az idei búcsút közel 500 ember kereste fel.
További terveik között szerepel még egy kerékpárút megépítése Tarnamérától Jászszentandrásig. Ez turisztikai szempontból sokat jelentene, akár egy jó kiránduláshoz vagy egy rendhagyó hagyományőrző, történelemóra megtartásához is.
Gubics Péter


Az Aktuális napi hírei (2009-05-21 )

Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A szerdai adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális – hírek röviden
09:02
Hit világa – vallási műsor
09:14
Márkus Liza - Most múlik pontosan
09:17
Reklám
09:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Sport7 1. rész – sport magazin
10:02
Reklám
10:04
Sport7 2. rész – sport magazin
10:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
Nyitott Egyetem - ismeretterjesztő sorozat
11:12
Reklám
11:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:02
Mesemondó - Pamela Dalton: A milliomos macska 3. rész
18:14
Molnár Dániel - Az otthon ott van
18:17
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
G25 – gazdasági magazin - ismétlés
19:03
Reklám
19:05
Nyitott Egyetem - ismeretterjesztő sorozat
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
A Szomszéd vár - turisztikai magazin - ismétlés
20:12
Reklám
20:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság