Első fordulóban elfogadta a város 2017-es költségvetésének tervezetét a gyöngyösi képviselő-testület. A 7,7 milliárd forintos főösszegű büdzsé mellett a következő öt év kulturális- és sportkoncepciója is szerepelt a grémium előtt.
A képviselő-testület első fordulóban tárgyalta a város 2017-es költségvetés-tervezetét. A 7,7 milliárd forintos főösszegű büdzsé az elmúlt évek törekvéseihez hasonlóan takarékos, megfontolt gazdálkodást vetít előre, és hitelfelvétel, valamint tényleges forráshiány nélkül tervez. A dokumentumból kiderül: az önkormányzatnak az előttünk álló évben az úgynevezett szolidaritási adó megfizetésével is terveznie kell, így összességében mintegy 800-900 millió forint állami normatívától esik el a város. A költségvetés mintegy 230 millió forint értékben tartalmaz fejlesztéseket, vagyis az önkormányzat legfeljebb ilyen összegben tervezhet beruházásokat, amit az előző évről áthúzódó mintegy 200 millió forint értékű fejlesztések is kiegészítenek. A képviselő-testület február 23-án tárgyalja második fordulóban a költségvetési javaslatot, amelyet a lakosság észrevételeivel is kiegészít. Ennek érdekében a grémium február 9-én 16 órától közmeghallgatást tart, ahol bárki elmondhatja észrevételeit a város 2017-es költségvetésével kapcsolatban.
A grémium megtárgyalta és elfogadta a város 2017 és 2022 közötti időszakra szóló kulturális koncepcióját. A részletes helyzetelemzést tartalmazó dokumentum a városi kulturális élet alakításának következő öt évre szóló stratégiáját tartalmazza, és javaslatot tesz például a támogatási rendszer újragondolására is. A koncepció különböző alapok létrehozását szorgalmazza, amelyekből a szervezetek pályázatok útján nyerhetnek támogatást egy szakemberekből álló kuratórium döntése alapján. A dokumentum felveti egy városi ösztöndíj alapításának lehetőségét is, amellyel leendő gyöngyösi művészek tanulmányaihoz járulhatna hozzá az önkormányzat. A koncepció elfogadásával a képviselők ahhoz is hozzájárultak, hogy a jelenleg a Gyöngyösi Kulturális és Közgyűjteményi Központ részeként működő Vachott Sándor Városi Könyvtár a jövőben önálló intézményként működjön. A különválás részleteiről június végén tárgyal újra a testület.
Egy másik hosszú távú célkitűzéseket megfogalmazó programot is elfogadott a testület: a város 2017-2022 közötti időszakról szóló sportkoncepcióját. A stratégiában kiemelt helyen szerepel az óvodai, iskolai sport és az utánpótlás-nevelés támogatása, mint az önkormányzat elsődleges feladata, de a koncepció fontos célként említi a lakossági és a tömegsport támogatását is. A célkitűzések között a sportlétesítmények fejlesztése, új létesítmények építése is szerepel, valamint megtalálható közöttük a Mátrafüredre vezető kerékpárút folytatásának terve is.
A Berze Nagy János Gimnázium volt diákjainak javaslatára a képviselő-testület úgy döntött, hogy a gimnázium által használt Koháry István Tornacsarnokot az intézmény tanáráról, a Gyöngyös Város Érdemes Pedagógusa és Pro Civitate-díjjal kitüntetett Vályi Nagy Károlyról nevezi el.