Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Jótékonysággal a betegekért

Jótékonysággal a betegekért

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Egy nagyfrekvenciás vágókészülékkel bővült a Bugát Pál Kórház műszerparkja. A sebészet, a nőgyógyászat, a fül-orr-gégészet és az urológia területén használatos eszközt a Jeruzsálemi Lovagrend által kezdeményezett jótékonysági est bevételéből tudták megvásárolni. Mindemellett a kórház dolgozói is segítettek. Ezt a fajta műtéti technikát az országban kevés helyen alkalmazzák, és a műszer segítségével csökken a műtéti idő, és gyorsabb a beteg gyógyulása.

Dr. Lehoczky Péter ünnepélyes keretek között nyújtja át a 2 millió Ft adományt jelképező táblát, a Bugát Pál Kórház vezetőségének.
A Jeruzsálemi Lovagrend parancsnoka kiemelte: céljuk, hogy fejlődjenek a magyarországi kórházak, és minden tőlük telhetőt megtesznek, ezért is rendezték meg tavaly a jótékonysági estet.

– Amit csak lehet, a betegellátásra fordítanak a kórházak, és bizony a finanszírozásba egyelőre nincs beépítve az amortizáció, tehát óhatatlanul is azt kell, mondjam, hogy eléggé öreg a műszerpark, ez majdnem mindenhol érvényben van – fogalmazott.

Ez az eszköz hiánypótló volt – mondja dr. Budai László. A sebészeten kívül, a nőgyógyászat, a fül-orr gégészet, és az urológia tudja használni.

– Akár nyitott, akár a laporoszkópos műtéteket, vagy továbbmenve az endoluminális műtéteket, amikor bélen belül operálunk, figyelembe véve gyakorlatilag ezek nélkül az eszközök nélkül valamit el sem lehet végezni. Vagy, ha el is végezhető egy részük, lényegesen lassabban megy, nagyon sok idegen anyag kerül be a betegbe ezáltal, hogy a vérzéseket úgy tudjuk csillapítani, hogy egy-egy kötést teszünk rá és hát ez időben is legalább 30%-al megnöveli a műtött időt, illetve ez az eszköz körülbelül ugyanennyi idővel csökkenti – részletezte.

Hozzátette: miután kevesebb idegen anyag kerül be a szervezetbe, kisebb a szövődmények veszélye, gyorsabb a beteg gyógyulása.

A tegnap átadott műszer egy nagy összefogás eredménye is, hiszen a Bugát Pál Kórház saját dolgozói is hozzájárultak a sikerhez – emelte ki Weisz Péter főigazgató, aki hozzátette: ugyanakkor nagyon hálás a Lovagrendnek.

– A jótékonysági rendezvény bevétele 2 millió forint volt, ezt áldoztuk, ebből vettük a műszert, valamint a kórházi dolgozók is vásároltak jegyeket, és a kórházi alapítvány is támogatta – sorolta az igazgató.

A nagyfrekvenciás vágókészüléket nemrégiben tesztelték, egy elváltozást távolítottak el vele. Ennek segítségével elkerülhető volt a hasi műtét, és biztosított a gyorsabb felépülés.


Tovább az archívumra