Huszonnyolcadik alkalommal rendezték meg a Zrínyi Ilona Matematikaversenyt. A megyei fordulón több mint 1300 gyerek mérte össze tudását, közülük 92 tanulót jutalmaztak a Kálváriaparti Sport-és Általános Iskolában. A pedagógusok nagyon fontosnak tartják az ilyen jellegű megmérettetéseket, annál is inkább, mert ezt a jövőben is kamatoztatni tudják a diákok. A döntőt április 12. és 14. között rendezik majd meg Debrecenben.
Heves megye 5 városa, 6 helyszín, több mint 1300 diák, második évfolyamtól egészen a 12. évfolyamig – ismét megrendezték a Zrínyi Ilona Matematikaversenyt, melynek eredményhirdetését a Kálváriaparti Általános- és Sport Iskolában tartották.
– Én arra biztatok mindenkit, kortól felmenő rendszerben, hogy a jövőben is vegyetek részt ezen a versenyen, kis hazánknak még nagyon sok okos főre van szüksége, és minden ilyen megmérettetés az életben egy újabb és újabb lépcsőfok, minden évben a felkészülés az önmagában egy inspiráció és tulajdonképpen a februári versenyen úgy gondolom eldőlt minden, ma már csak az eredményhirdetés van hátra – köszöntötte a versenyzőket dr. Tatár László alpolgármester.
Az intézmény nagyon fontosnak tartja az ilyen jellegű megmérettetéseket, annál is inkább, mert ezt a jövőben is kamatoztatni tudják. A Kálváriaparti Általános-és Sportiskolából összesen 333 diák indult a versenyen.
– Ez fontos minden tanuló számára és ezt a továbbtanulás területén is tudjuk használni, ugyanis azok a tanulók, akik az országos versenyen első vagy második helyezést érnek el, azoknál figyelembe szokták venni a felsőfokú intézményekben – magyarázta Balogh Andrea, a reál munkaközösség vezetője.
Ünnepélyes keretek között 92 diák kapott könyvjutalmat, melyet a későbbiekben fel tudnak használni a tanulás során. A legjobbak pedig április 12 és 14 között mérhetik össze tudásukat, Debrecenben.