2016-ban az idegenforgalmi adóbevétel több mint 80 millió forint volt, vagyis duplájára emelkedett Gyöngyösön – erről, valamint az adószedésre kötelezettek feladatairól, továbbá az adómentességet élvezők csoportjáról tartottak előadást a Károly Róbert Campuson. „Az adók az idegenforgalomban” című előadáson szó volt a vendéglátás és szálláshely-szolgáltatás tekintetében az általános forgalmi adót érintő változásokról. A program célja nem csak az volt, hogy az érintettek tájékozódjanak a legfontosabb aktualitásokról, hanem interaktív módon, be is kapcsolódhattak az ismertetőkbe.
A helyben felszolgált étel és a helyben készített nem alkoholos italok általános forgalmi adója a27 százalékosból a 18 %-os körbe került 2017. január elsejével. Erről valamint a módosítást érintő értelmezési problémákról tartott előadást Gábriel Péter adószakértő Gyöngyösön. Azt mondja, fontos pontosítani a szabályozást, mert sokaknál nehézséget okoz.
– A felszolgált dolgok között nincs alkoholos ital, vagy nincs nem helyben készített ital, akkor az egész ellenérték 18 %-os, amennyiben van nem helyben készített ital, illetőleg alkoholos ital, akkor, ha megbontják a számlát, vagy a nyugtát, akkor a megfelelő rész 18%-os adóval adózik, a többi fogyasztás pedig 27 %-kal – magyarázta Gábriel Péter, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara adószakértője.
A szervezők azzal a céllal hívták életre ezt a programot, hogy a turizmusban dolgozókat megismertessék az őket érintő idei változásokkal.
– Ettől az évtől történtek változások az általános forgalmi adóban, ami főleg a vendéglátó ipari cégeket, esetlegesen szállodákat érinti, és ezért gondolta azt az egyesületünk, hogy segítsük a tagjainkat és hívtunk egy adószakértőt, aki ezekről a változásokról tart egy előadást. De azon kívül, hogy csak felsorolná a változásunkat, az alapvető célunk az, hogy a különböző olyan kényes témákat, amiben bizonytalanság merülhet fel a szolgáltatók részéről, azt is interaktív módon meg tudják kérdezni – mondta Benkő Béla, a Gyöngyös-Mátra TDM menedzsere.
A délelőtt folyamán az idegenforgalmi adóról, az adómentességet élvezők köréről, és az adószedésre kötelezettek feladatairól is halhattak a megjelentek.
Gyöngyösön a 70. életévüket betöltött magánszemélyekre, valamint a Mátraházai edzőtáborban edző profi sportolókra és felkészítőikre vonatkozik az idegenforgalmi adómentesség.