Idén is megrendezte az iskola névadójának tiszteletére a Megyei József Attila Szavalóversenyt a József Attila Szakgimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium, immáron 27. alkalommal. Az eseményen gimnáziumi, szakgimnáziumi, és szakközépiskolai kategóriában indulhattak a diákok. A kétfordulós megmérettetésen, egy József Attila verset, és egy szabadon választott költeményt szavalhattak el a versenyzők. Összesen 35 diák vett részt az eseményen.
József Attila, Talán eltünök hirtelen című versét szavalja egy diák a József Attila Szakgimnázium, Szakközépiskolában. Immáron 27. alkalommal rendezték meg a megyei szavalóversenyt.
– 1990 óta hagyomány az iskolánkban, hogy az iskola névadója és a költészet napja tiszteletére megyei József Attila szavalóversenyt rendezünk. Idén 12 iskola fogadta el a meghívásunkat, 5 városból érkeztek a diákok – sorolta Pelléné Bata Ágnes, az iskola pedagógusa.
Összesen 35 diák érkezett a versenyre, köztük Szabó Bence, aki az egri Neumann János Gimnáziumot képviselte ezen a napon. József Attila, Kései sirató című költeményét választotta. Azt mondta, számára nagyon fontos az édesanyjával való kapcsolata, ugyanakkor a verselés is nagyon közel áll hozzá.
– Hála a jó Istennek, nekem nem kellett abban a fájdalomban részesülni, mint József Attilának, de amiért ilyen szoros a kapcsolatom édesanyámmal, kicsit szükségét is éreztem annak, hogy valamilyen módon adózzak az ő munkássága előtt – fogalmazott.
A fiatalok könyvjutalomban részesültek az eseményt követően.