Augusztus végéig látható a Mátra Múzeumban az a kiállítás, amely bemutatja városunk életét a 100 évvel ezelőtti tűzvész előtt és után. A korabeli dokumentumok és fotók egy része eddig is a múzeum birtokában volt, de sok emléket gyűjtőktől, lakosoktól szereztek be. A tárlat egy 40 éves időszakot ölel fel.
„Nagy szerencsétlenség érte Gyöngyös városát, ugyanis majdnem az egész város leégett….A kórház mosókonyhája gyulladt ki és ekkor éppen nagy szélvész volt.” – Ezt a levelet Százmán Gyula gimnazista és édesanyja írta a fronton harcoló családfőnek, Százmán József gyöngyösi asztalosnak 1917. május 25-én. Ez az irat is része annak a kiállításnak, amely ma nyílt meg a Mátra Múzeumban a gyöngyösi nagy tűzvész 100 éves évfordulója kapcsán.
– Városvezetőként mindig erőt ad az a gondolat, hogy ha, ez a város képes volt az első világháború és a mindent elpusztító tűzvész után talpra állni, akkor semmi se lehetetlen, és igenis, ma is képesnek kell lennünk a megújulásra és a fejlődésre – fogalmazott dr. Tatár László alpolgármester.
Az alpolgármester hozzátette: ezért is nagy öröm, hogy több városfejlesztési pályázat is nyert támogatást, így egyebek mellett a Szent Bertalan templom leégett barokk toronysisakjainak helyreállítása is megvalósulhat. A kiállítást Báryné Dr. Gál Edit igazgató nyitotta meg, aki elmondta: A kiállítás 1887-től mutatja be a város 40 évét, és nagy tragédia volt, amikor az 1900-as évek elejétől a hatalmas fejlődés egy pillanat alatt lett porrá. A tárlatot nehéz és hosszú munka előzte meg, hiszen a tűzben szinte minden emlék odalett, ám városunk egy része még ma is őrzi az 1920-s évek újjászületését.
– A mai Gyöngyös, nagyon sok esetben, vagy nagyon nagymértékben, mondjuk inkább így, egykor a tűzvész után alakul ki. Ami barokk volt, az még itt-ott látszik a barokkban, ami klasszicista, az még kicsit megmaradt klasszicistának – mondta.
A tűzvész emlékév vasárnap egy emléknappal folytatódik, a Mátra Múzeumban látható kiállítás pedig egészen augusztus 31-ig megtekinthető.