Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Diplomák

Diplomák

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Diplomaátadó ünnepséget tartottak a hétvégén, az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Campusán. Főként agrártudományi területen és gazdaságtudományi területen, alapszakos, felsőoktatási képzésben és mesterszakon több mint 200 hallgató végzett. Akinek a nyelvi követelmények hiányoznak, azok egy tanúsítványt vehettek át.
Az idén nyáron több mint 200 végzős hallgató vehette át az oklevelét a hétvégén az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Campuson.

– Kétszáztizenhat hallgató tett sikeres záróvizsgát a Campuson, közülük 46-an agrártudományi területen, a többiek gazdaságtudományi területen végeztek. A hallgatók kétharmada alapszakos képzésben végeztek, körülbelül 20 százalék felsőoktatási képzésben, illetve mesterképzésben voltak még hallgatóink. Jórészt a levelezőn és nappali tagozaton fele-fele arányban – sorolta dr. Bujdosó Zoltán rektorhelyettes.

A végzősöket közösségi munkájukért, kiemelkedő teljesítményükért díjakban részesítették, melyeket Dr. Liptai Kálmán rektor és Dr. Bujdosó Zoltán a gyöngyösi Campus főigazgatója adtak át. Az ünnepségen a Pro Academia Agriensi Juventutis díjat Unghváry Tamás vehette át.

– Valóban nagyon nagy öröm számomra, hogy végre eljutottam ehhez a naphoz. A közösségi munkám elismeréseként, hallgatói életem során közösségi munkám elismeréseként kaptam ezt a díjat, amit ezúttal is nagyon szépen köszönök az egyetemnek és a vezetőségnek. Illetőleg a jövőbeli terveimmel kapcsolatban én egy szerencsésebb helyzetben vagyok, ugyanis nekem már van munkahelyem és nem titok, hogy én az Eszterházy Károly Egyetemen fogok, vagyis dolgozom is mint pr-koordinátor. Igazából nekem mostanságra megvannak az elképzeléseim és a terveim – mondta a kitüntetett.

A záróvizsgázott hallgatók fogadalmat tettek.

Az oklevelek átadását követően, az ünnepségen Hiesz György polgármester jelképesen visszavette a város kulcsát a végzős diákoktól, és máris a további tanulásra buzdította őket.

Sokan még nem hagyják itt az intézményt, hiszen tanulmányaikat szeptemberben mesterképzésben folytatják tovább.


Tovább az archívumra