Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Az idei tanévben is több, mint 400 hallgatót tud a Károly Róbert Hotel elszállásolni

Az idei tanévben is több, mint 400 hallgatót tud a Károly Róbert Hotel elszállásolni

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A diákok egy pontrendszer alapján kapják meg a szobákat. A szociális helyzet, a tanulmányi eredmény és a távolság is meghatározó. A hotel mindkét épületében 2 és 3 ágyas szobák várják a hallgatókat szeptembertől.

A diákhotelben folyamatosan takarítják a szobákat, hogy szeptemberben újra birtokba vehessék a hallgatók. Több, mint 430 férőhelyes a hotel, de az évek tapasztalatai alapján mindig több a jelentkező. A diákok pontrendszer alapján kapják meg a szobáikat.

2 és 3 ágyas szobák vannak mindkét épületben.. Ez egy két ágyas zuhanyzós szoba, ennek az ára havonta 20 ezer forint, de aki lejjebb csúszik a pontlistán annak a 3 ágyas közös fürdős szobáért 15 ezer forintot kell fizetni.

De térítés ellenében konditerem, kábeltelevízió is a hallgatók rendelkezésére áll. Lakatos Márk hozzátette még várják a jelentkezéseket ezért nem tud biztos adatot mondani a jelentkezők számáról, annyi azonban biztos hogy az idén is teltházzal kezdik a szeptemberi tanévet. A költségtérítéses hallgatók kollégiumra nem jogosultak. Albérletet városunkban fejenként rezsi nélkül körülbelül 20 ezer forintért már lehet találni. Ezek keresésében a Hallgatói Önkormányzat is segít.

Hliva Éva


Az Aktuális napi hírei (2009-08-13 )

Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
14:30
Műsorismertetés
14:31
Nyitott Egyetem - ismeretterjesztő sorozat
15:03
Zeneiskolások előadása - Farkas Brigitta - Grecsanyinoff: Tréfacsináló
15:06
Egy nap a világ - utifilm sorozat - India 1. rész
15:30
Tallózó - válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
15:52
Hangverseny J. S. B A C H műveiből - A Savaria Barokk zenekar koncertje (részlet)
16:06
Nappali 1. rész – életmódmagazin - ismétlés
16:32
Reklám
16:35
Nappali 2. rész – életmódmagazin - ismétlés
17:00
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Tallózó - válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
18:23
Reklám
18:25
Híradás plusz – megyei hírműsor
18:54
Zongoraavató hangverseny (részlet)
19:07
Reklám
19:10
Moziklip – mozi magazin - ismétlés
19:22
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés
19:35
Nézőtér – kulturális magazin - ismétlés
20:04
Nápolyi 3. rész - ismétlés
20:30
Képújság