Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Rászorulókon segítettek

Rászorulókon segítettek

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Mintegy 100 tartós élelmiszercsomagot és 1,5 tonna ruhaadományt osztott szét a hétvégén a rászorulóknak a Gyöngyösi Hit Gyülekezete az Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában. A karitatív akció keretében főként a Gyöngyösi Önkormányzat által meghívott helyi nélkülöző családok, egyedülállók, vagy kisnyugdíjasok részesültek támogatásban, de egyetlen nehézsorsú embert sem küldtek el üres kézzel. A gyülekezet már a következő adományosztást is elkezdte szervezni, amelyet még ebben a hónapban megtartanak.

– Sok szegény ember van, kevés keresettel. Rá vagyunk szorulva, nagy segítséget jelent -mondja Katalin, aki kisnyugdíjasként nehezen tud élelmiszerre és ruhára költeni, a Gyöngyösi Hit Gyülekezete adománya azonban, nagyban megkönnyíti a helyzetét egy időre.

A több ezer forint értékű tartós élelmiszercsomagokat, mintegy 100 rászoruló embernek osztották szét a hétvégén. A gyülekezet évek óta fontosnak tartja ezt a karitatív tevékenységet, legutóbb például ruhákkal és tanszercsomagokkal is segítették a kevésbé tehetőseket.

– Ebben a szezonban már harmadjára vagyunk kint. A csomagok nagy értékűek. Rizs, liszt, zsír, cukor, krumpli és hagyma szerepel a menüben, illetve most kiegészítettük natúr krémsajttal is – sorolta Bunkóczy Károly, a Gyöngyösi Hit Gyülekezete tagja.

Ez alkalommal is jutott ruhanemű bőven, 1,5 tonna jó minőségű adomány közül lehetett válogatni.

A tél kiemelten fontos időszak, ilyenkor van szükség a legtöbb segítségre – mondta Bunkóczy Károly, aki hozzátette: már a következő adományosztást is elkezdték szervezni, amelyet várhatóan még ebben a hónapban megtartanak.


Tovább az archívumra