Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Záróvizsga

Záróvizsga

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Több mint 300 diák fejezi be egyetemi, vagy a felsőoktatási szakképzésben végzett tanulmányait Gyöngyösön. Megkezdődtek a záróvizsgák a Károly Róbert Campuson, ahol a hallgatóknak a szóbeli vizsga mellett a diplomamunkájukat is ismertetni kellett.

A legtöbben még az utolsó pillanatokat is kihasználták arra, hogy átolvassák a tételeket. Több mint 300 diák záróvizsgázik a következő napokban a gyöngyösi Károly Róbert Campuson.

A végzősök közül van, aki azért tanult, mert pályát szeretne váltani, van, aki abban bízik, hogy a diploma megszerzése hozzásegíti élete első munkahelyéhez és van, aki jobb szeretne lenni a saját szakmájában.

A nap folyamán a diákoknak be kellett mutatniuk a diplomamunkájukat, vagy a portfóliójukat, valamint szóban is számot kellett adniuk tudásukról.

– Huszonegy záróvizsga-bizottság működik, és ezt a záróvizsga időszakot 3 napra kellett szerveznünk. Ez egy maratoni záróvizsga. Hogy miért? Azért, mert azok a hallgatók, akik még a régi kredites rendszerben kezdték meg tanulmányaikat, ezelőtt 15 évvel, azok most kapnak utoljára lehetőséget arra, hogy befejezzék tanulmányaikat – magyarázta Dr. Fodor László, az Agrártudományi Vidékfejlesztési Kar dékánja.

A legtöbben idén is gazdálkodás és menedzsment, marketing és turizmus-vendéglátás szakon végeztek.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A hétfői adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Mese - A kismalac és a farkasok
09:05
Ízelítő - Különkiadás
09:18
Reklám
09:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:35
Nézőtér - kulturális magazin
10:05
Reklám
10:08
Hollókő - dokumentumfilm
10:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:45
Kilátó - megyei magazin
11:12
Reklám
11:15
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:02
Mese - A három dió
18:09
Ízelítő - Különkiadás
18:18
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:35
Fórum 1. rész – közéleti magazin
19:01
Reklám
19:04
Fórum 2. rész – közéleti magazin
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:45
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés
20:12
Reklám
20:15
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság