Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Benei búcsú

Benei búcsú

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

26. alkalommal rendezte meg a Bene Egylet a nagyszabású Benei Búcsút Mátrafüreden. A több száz éves múltra visszatekintő eseményen ezúttal 24 fellépő mutatta meg legjobb tudását, és mint minden évben, idén is jelentkeztek új együttesek. Ezen a napon Jan Schutte festőművész műveiből készült kiállítását is meg lehetett tekinteni.

Több száz éves múltra tekint vissza a Benei búcsú hagyománya, amit idén immár 26. alkalommal szervezett meg a Bene Egylet.

1992-ben több éves kihagyás után elevenítették fel útjára ezt a kezdeményezés, és azóta is töretlen a sikere. Olyannyira, hogy idén több mint 20 fellépő, köztük 2 új is ellátogatott az eseményre.

– Az idén 2 új, nálunk először szereplő együttes van, ez a Vámosgyörki együttes, illetve a Népi Dzsadzsa együttes, ami nem tudom, hogy mond-e a hallgatóságnak, nézőknek valamit – én azt gondolom, hogy nem árulok el kulisszatitkot, ha azt mondom, hogy a Vidróczki senior korú táncosaiból tevődik össze, ami igen magas színvonalat feltételez és jelent is. A 24 fellépők között szavalók, énekesek, prózamondók, táncosok, sőt boszorkánytáncosok is vannak – sorolta Horváth Imre, a Bene Egylet elnöke.

Sok programon találkozhatott már a nagyérdemű a Népi Dzsadzsa Együttessel, ám itt még sohasem mutatták meg tehetségüket.

Az ország több részén, sőt külföldön is felléptek már.

– Régóta dolgozunk már együtt ezzel a csapattal és egy Sárközi táncot. Nincs itt az egész társaság, mert sajnos több embernek dolga van ezen a napon, így egy kicsit szűkebb csapattal tudtunk jönni. Szeretettel jöttünk, Imrével a főszervezővel már elég jó a kapcsolatunk, valóban nem léptünk még fel, ez egy bemutatkozás itt a többieknek – mondta az együttes vezetője, Széles József.

Egy meglepetés produkcióval is készültek erre a napra, és ki más adhatta volna elő, mint a házigazda, Bene Egylet.

A nap folyamán egy kiállítást is megtekinthettek az érdeklődők, Jan Schutte festőművész alkotásaiból.


Tovább az archívumra