Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Kristály

Kristály

Kristály-képek című időszakos kiállítás nyílt a Mátra Múzeumban, ahol a múzeum ásványait és Molnár László festőművész festményeit tekinthetik meg az érdeklődők. A szervezők célja az volt, hogy valami egyedit mutassanak, ötvözzék a tudományt és a festészetet. A kiállítás november 11-ig tekinthető meg a múzeumban.

Kristálykiállítással várja látogatóit a Mátra Múzeum egyedülálló módon, ugyanis ötvözik a természettudományt és a művészeteket. Több szempontból is rendhagyó ez a tárlat, hiszen azon felül, hogy a festményeket és ásványokat egy térben jeleníti meg, egy kis időre újra bemutatja ásványgyűjteményét a nagyközönség számára.

– A Mátra Múzeumnak nagyon szép ásványgyűjteménye van, és ezt nagyon sokat tudják főleg a gyöngyösiek közül, hogy most zárva van az ásvány és őslénytani kiállítási részünk, hiszen átalakítás alatt van és egy új, egy érdekes kiállítást szeretnénk majd viszontadni a látogatóknak január 1-től, most egy kicsikét pótoljuk a hiányt – mondta el Báryné Dr. Gál Edit, a Mátra Múzeum igazgatója.

Molnár László festőművész évek óta foglalkozik kristálygeometria-festészettel, a múzeum kristályainak tanulmányozásával kezdte meg ezt a művészeti formát, így valósulhatott meg e két eltérő ág összefonódása.

– Ezek a képek az arányról, a ritmusról, a mértékről a számról szólnak. Itt ezekben a képekben már olyan értelemben analógiás dolog nincs, tehát a szellem területe. Ezek mind az arány a mérték. Olyan, mint a csillagos ég, ami folyton örökké ugyanazt produkálja évmilliók óta, a kristálygeometria ugyanezt jelenti – magyarázta.

A kiállítás a Múzeumok Őszi Fesztiválja végéig, az az november 11-ig látogatható.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A vasárnapi adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Tallózó - válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
09:21
Reklám
09:24
Híradás plusz – megyei hírműsor
09:54
Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál 2018. – Nyitógála - USA
10:03
Reklám
10:06
Moziklip - mozi magazin - ismétlés
10:20
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból – ismétlés
10:33
Nézőtér - kulturális magazin - ismétlés
11:03
Nápolyi 3. rész - ismétlés
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális - hírek röviden
18:16
Reklám
18:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:35
Nézőtér - kulturális magazin
19:05
Reklám
19:08
Kápolnapuszta - Bivalyrezervátum - dokumentumfilm
19:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:45
Kilátó - megyei magazin
20:12
Reklám
20:15
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság