Kezdőlap » Hírek - Aktuális » A megye legjobbja

A megye legjobbja

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Idén is rangsorolta a HVG az ország 100 legjobb középiskoláját, amiben a Berze Nagy János Gimnázium ismét szerepel. Számos felmérés és eredmény figyelembevételével állítják sorrendbe mind a városi mind a vidéki iskolákat egyaránt.
A HVG évek óta foglalkozik azzal, hogy az ország legjobb középiskoláit rangsorolja. Az idei top 100-as listában a Berze Nagy János Gimnázium 85. helyen végzett.

– Úgynevezett kemény mutatók alapján, értem ez alatt azt, hogy számszerűsíthető mutatók alapján megpróbálják sorrendbe rakni az iskolákat. Ezek a kemény mutatók ilyenek, mint a kompetenciamérés eredményei, OKTV eredmények, érettségi eredmények és ennek a listának most úgy tűnik, hogy az első 100 helyének az egyikét sikerült megcsípnünk idén – mondta el Czinder Péter igazgató.

A gimnáziumon kívül még egy Heves megyei iskola szerepel a listán, ám a megye legjobb iskolája a Berze Nagy János Gimnázium lett.

– Tegyük azt is rögtön hozzá, hogy ez egyetlen egy szegmense az életnek, hogy a tanulmányi téren az ember vagy az iskola mit teljesít. A másik az az, hogy amire legalább annyira büszkék vagyunk azaz, hogy nagyszerű gyerekeink vannak. Be kell menni egy ünnepségre, be kell menni egy rendezvényre ahol Berzések jelen vannak és akkor az ember igazán megilletődik, hogy ezek a gyerekek mit tudnak – fogalmazott az igazgató.

„Egy csapat tagja vagyok, ha egy csapat sikert ér el minden játékos örül, így természetesen elsőként én vagyok a legbüszkébb” – ezzel a hasonlattal fejezte ki örömét az igazgató. Véleménye szerint vidéki város egyetlen gimnáziumaként hatalmas sikernek mondható ez az eredmény.


Tovább az archívumra