Az elkövetők eddig ismeretlenek, a rendőrség rongálás gyanújával nyomoz.
Magda Sándor óriásplakátjait a kampány indítása óta többször le kellett cserélniük a szocialistáknak a rongálások miatt, ám azt nem sikerült megtudnunk, mekkora anyagi kárt okoztak az MSZP városi szervezete számára a garázdák.
Azt azonban igen, hogy a rendőrség már nyomoz, rongálás ügyében. Az okozott anyagi kár az elsődleges becslések szerint meghaladja a húszezer forintot – tudtuk meg Balogh Tibor városi rendőrkapitánytól.
A Fidesz megyei elnöke, Balázs József arról számolt be, hogy az ő plakátjaikat nem vették célba a rongálók.
Mint ismeretes, egy egri civil szervezet kezdeményezésére nemrég több párt is aláírta: nem harcolnak nemtelen eszközökkel egymás ellen a kampánycsatározásokban. Az általunk megkérdezett pártok is ellátták kézjegyükkel a dokumentumot.
Faragó Zoltán .