Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Fizikaverseny

Fizikaverseny

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat szervezésében idén is megrendezik az Öveges József Fizikaversenyt középiskolás diákok számára. A versenyen ezúttal is részt vesznek a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium diákjai.

Az Öveges József Fizikaversenyen minden évben 7. és 8. osztályos diákok indulnak. A Berze Nagy János Gimnázium diákjai is részt vesznek a versenyen, sőt, országos szinten is komoly eredményekkel büszkélkedhetnek. Az idei versenyen 5 diák képviseli a Berzét.

– Eddig ez a 29. verseny, eddig országos második volt a legjobb helyezés iskolánkból, több alkalommal is, úgy gondolom, egész szép eredményeink voltak. A mostani diákokat nem én készítettem fel, korábban viszont jártam Budapesten, Tatán és Győrben is a diákokkal – mondta el Kiss Miklós, a Berze Nagy János Gimnázium fizikatanára.

Az idei megmérettetésen a versenyzőknek számolással megoldható feladatok mellett fizikai összefüggéseket megállapító, gondolkodtató feladatokat is meg kell oldani. A felkészülés idejére a diákok kötelező olvasmányokat is kapnak, melyek idén a magyarországi vasutak születéséről, és James Watt munkásságáról szólnak.

– Az utóbbi években eléggé egyenletesen alakul a verseny tematikája, a 3 forduló alapján kiszámítható, hogy mikor hogyan kell készülni ahhoz, hogy eredményesen szerepeljünk a versenyen – tette hozzá Kiss Miklós.

Az iskolai forduló után a diákoknak egy megyei versenyen kell bizonyítaniuk, hogy később a legjobbak az országos versenyen mutathassák meg tudásukat. Az idei döntőnek a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium fog otthont adni.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A keddi adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális – hírek röviden
09:02
Mese - A só
09:08
Világörökség - Lillafüred 
09:17
Reklám
09:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Fórum 1. rész – közéleti magazin
10:02
Reklám
10:04
Fórum 2. rész – közéleti magazin
10:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés
11:11
Reklám
11:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:02
Hit világa – vallási műsor
18:11
Zeneiskolások előadása - Csanádi Bertold Balambér - Kabalevszkij: C-dúr koncert I. tétel
18:17
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Sport7 1. rész – sport magazin
19:02
Reklám
19:04
Sport7 2. rész – sport magazin
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Méhek nyomában - dokumentumfilm
20:11
Reklám
20:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság