Az intézmény már 12. alkalommal ad otthont a szakmai üléssorozatnak. Ez alkalommal a fenntartható fejlődésről, a versenyképesség megőrzéséről tanácskoztak a hazai és a külföldi előadók.

A főiskola törekvésiről szólva a rektor elmondta az uniós elvárásoknál is szigorúbb igényeknek kíván megfelelni a gyöngyösi intézmény. Előadásában olyan, már létező projektről is szólt, amellyel nemcsak a munkahelyek teremtést segítenék, hanem a képzéseket is bővítenék.
A délelőtti tudományos program részeként a gazdasági válság hazai kihívásairól Dr. Csáki Csaba akadémikus tartott előadást. Elmondta: Hazánk jó úton halad, hogy kilábaljon a recesszióból.
A szakember azonban hangsúlyozta emellett a negatív oldal is megmutatkozik, a lakosság fogyasztása az elmúlt hónapban is 4 %-kal csökkent.
A délelőtti program záróakkordjaként átadták a főiskola Pro Progressió díját amelyet Dr. Mária Kadlecíková az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének regionális képviselője vehetett át.
Hliva Éva
Gyöngyösi értékek a filmvásznon