Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Gyászszertartással emlékeztek Gyöngyöspatán, az 1823-ban megkínzott és elhunyt Farkas Borbáláért, illetve minden patai cigány lelki üdvéért

Gyászszertartással emlékeztek Gyöngyöspatán, az 1823-ban megkínzott és elhunyt Farkas Borbáláért, illetve minden patai cigány lelki üdvéért

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A mise után Székely János a Püspöki Kar cigányokért felelős tagja a településen a cigányok foglalkoztatásával kapcsolatos gondokról és megoldási javaslatokról tartott előadást a helyi romáknak.

A Rajkó Zenekar játszotta el az ünnepélyes gyászmise zárásaként a magyar és a cigányhimnuszt is. Székely János esztergomi-budapesti segédpüspök szerint a magyarok és a cigányok története összefonódik.

A szentmise díszvendége Dr. Habsburg György, a magyar Vöröskereszt elnöke volt, aki szintén az együttélés fontosságát hangsúlyozta.

A szertartást és az azt követő megbeszélést a Gyöngyöspatáról elszármazott Mezei István szervezte, aki egy könyvben olvasott földije, Farkas Borbála esetéről.

A magyarországi cigányság egyik legfőbb problémája a munkanélküliség. – mondta Székely János a mise után a művelődési házban tartott előadásában. Olyan módszerekkel igyekszik felhívni a cigányság figyelmét a munkára, amely nem jelent azonnali megoldást, de hosszútávon talán segít a mindennapokban.

Hliva Éva


Az Aktuális napi hírei (2010-04-21 )

Tovább az archívumra

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
Gyöngyös Ma – válogatás a hét legjobb beszélgetéseiből
09:15
Reklám
09:18
Műsorajánló
09:20
Nápolyi – 1. rész - ismétlés
09:50
Reklám
09:53
Nápolyi – 2. rész - ismétlés
10:23
Reklám
10:26
Partizán – közéleti – politikai műsor
11:10
Gyöngy Néptáncfesztivál
11:25
Időjárás
11:27
Reklám
11:30
Képújság
14:30
Hókirálynő - mese
15:24
Gyöngyösi Játékszín – Mamma Mia musical - részlet
15:30
Aktuális – Extra - ismétlés
16:23
Reklám
16:26
Egy nap a világ – útifilm sorozat
16:50
Jázmin Néptáncegyüttes Gála
17:05
Sport7 – sport magazin
17:58
Időjárás
18:00
Gyöngyös Ma - ismétlés
18:15
Reklám
18:18
Műsorajánló
18:20
Nézőtér – kulturális magazin - 1. rész
18:50
Reklám
18:53
Nézőtér – kulturális magazin - 2. rész
19:23
Reklám
19:26
Alinda – beszélgetés ismert emberekkel
20:22
Esti mese
20:25
Időjárás
20:27
Reklám
20:30
Képújság