A város legújabb és legmodernebb kukásautója látogatott el Gyöngyös és a környékbeli óvodákba, nemrég a Platán Úti Óvodában is jártak. A gyerekek már izgatottan várták, hogy beleülhessenek és kipróbálhassák az új autót, amit a NHSZ Gyöngyösi Hulladékkezelő Nonprofit Kft. a hetekben vásárolt.
Éppen megérkezik a város legújabb kukásautója a Platán Úti Óvodába. A jármű még munkába állása előtt Gyöngyös és a környékbeli óvodákba látogatott el, ahol a gyerekek kipróbálhatták, hogy milyen beleülni, és hogy miként működik ez a kukásautó.
– Itt a gyerekek kipróbálhatják, fölmászhatnak, kormányozhatnak, nyomkodhatják a gombokat. Ezeket így kipróbálhatják, hogy milyen érzés ilyen magasban ülni és szétnézni. Valamint az autónak a hátulján, tehát ott ahol a rakodók állnak ott felállhatnak a fellépőre megnézegethetik, illetve megmutatjuk nekik, hogy hogyan működik a jármű – ismertette Kovács Zsolt hulladékgazdálkodási művezető.
Mint minden gyermek, a Platán úti ovisok is szerelmesek a kukásautókba, ugyanakkor az intézmény vezetői igyekeznek környezettudatosságra nevelni őket, így azt is szeretnék megértetni, hogy kevesebbet kellene szemetelni, vagy a keletkező hulladékot jó volna szelektíven kezelni, és ha lehet, újrahasznosítani.
A gyerekek már nagyon izgatottan várták, hogy megérkezzen az új kukásautó és végre ők is kipróbálhassák.
A tagóvoda vezetője elárulta, a közeljövőben is terveznek környezetvédelemmel kapcsolatos programokat a gyerekeknek, ilyen lesz például a júniusban az erdei óvoda is.