Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Idén indulhat a próbaüzem

Idén indulhat a próbaüzem

Akár már év végére elindulhat a próbaüzem az épülő Giant kerékpárgyárnál, jövő év májusában pedig ténylegesen beindulhat a termelés és teljes kapacitással tudna üzemelni. A patak túloldalán pedig jövő évben elindul az új iparterület fejlesztése, így ide fogadhatják a beszállítókat, mellyel kapcsolatban már most tárgyal a városvezető.

Dinamikusan épül a Giant kerékpár gyár, a polgármester, a cég tulajdonosa, vezérkara és műszaki vezetői bejárták együtt a területet és átbeszélték az építkezés menetét. Mintegy 3,5 hektár alapterületű csarnokegyüttes épül, a jelenlegi tervek alapján az összes ütem egyszerre készül el, így még idén indulhat a próbaüzem – tudtuk meg Hiesz György polgármestertől.

– Hihetetlennek tűnik, hogy év végén november, de inkább decemberben elkezdődik a próbagyártás, addig a csarnokokat át kell adni. Jövő év májusában indulna ténylegesen a termelés. Nagyon feszített a kivitelező azt mondom, hogy napról napra olyan látványos fejlesztéseket, fejlődéseket produkál, ami tényleg meggyőz arról, hogy lehetséges, hogy decemberben itt, ha az időjárás meg sok minden nem avatkozik közbe, akkor lesz termelés. Jövő év végére gyakorlatilag már majdnem teljes kapacitással tudna menni az üzem – fogalmazott Hiesz György.

A városvezető kiemelte azt is, hogy már most jelentkeznek a beszállítók.

– Most épp tárgyalni fogok egy japán céggel, aki szeretne erről beszélgetni. Már nem sok szabad terület van, a P&G alatt, itt velünk szembe a parkolónál, illetve majd a patak túloldalán, a 100 hektáros új iparterület, aminek a fejlesztése jövő évben el fog indulni. Az egy olyan tartalék terület ahova fogadhatunk majd beszállítókat – jegyezte meg.

Már a munkavállalók toborzása is megkezdődött. A beruházással közel 600 új munkahelyet létesítenek Gyöngyösön. A polgármester szerint igazán jó munkalehetőséget jelent a helyi lakosoknak és az ingázóknak.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
14:30
Műsorismertetés
14:31
Nemzetiségi magazin - ismétlés
14:58
Vidróczki gála 2019 - Mátraaljai Néptánc és Hagyományőrző Egyesület - Domaházi táncok
15:03
Városháza – Jászárokszállás magazinja - ismétlés
15:30
Tallózó - válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
15:50
Tóth Boglárka és Sárközi Ágnes koncert
16:04
Nappali 1. rész – életmódmagazin - ismétlés
16:31
Reklám
16:35
Nappali 2. rész – életmódmagazin - ismétlés
17:00
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Tallózó - válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
18:21
Reklám
18:24
Híradás plusz – megyei hírműsor
18:54
Wilson's Promontory Nemzeti Park - természetfilm
19:08
Reklám
19:11
Moziklip - mozi magazin - ismétlés
19:22
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból – ismétlés
19:33
Nézőtér - kulturális magazin - ismétlés
20:03
Nápolyi 3. rész - ismétlés
20:30
Képújság