Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Könyvtári napok

Könyvtári napok

Vasárnap zárult az Országos Könyvtári Napok programsorozat a Városi Könyvtárban. Ebből az alkalomból számos játékkal, pályázattal és programmal készültek a dolgozók. Az esemény zárónapján a hagyományokhoz hűen félárú beiratkozást biztosítottak, valamint a kicsiknek népmese napot tartottak.

Számos alkotás látható a városi könyvtárban, ugyanis a népmese napja alkalmából pályázatot hirdettek a kicsiknek- a legjobb műveket pedig a fogadótérbe állították ki. A gyerekeknek rajz vagy makett formájában kellett megörökíteni valamelyik magyar népmese állatát. Több mint 600 pályamű érkezett, melyből 60 díjat is kapott.

Többek között ezen a napon a Meseházikó gyermekszínjátszó csoport előadását élvezhették az érdeklődők.

A felnőtteknek is készültek játékkal, így „könnyűzenei ki mit tud-ban” próbálhatták ki magukat, valamint „nagymamám, így sütötte” címmel nagymama korabeli sütemény receptekkel pályázhattak. Mindemellett a hét folyamán két másik játékba is nevezhettek a könyvtárlátogatók.

– Az egyik egy facebook-os játék volt, amire több 100 megfejtés érkezett, abból 1 szerencsés nyertest sorsoltunk, aki majd a nyereményét átveheti. A másik játékunk pedig az enyém a könyv, ha megtalálom játék: a rengeteg könyv közé könyveket dugtunk el nem könnyű megtalálni mivel közel 100 ezer kötet könyv van a könyvtárban és olyan könyveket dugtunk el amit ha megtalál az illető haza is viheti – sorolta Szekeresné Sennyey Mária, a Vachott Sándor Városi Könyvtár igazgatóhelyettese.

Emellett egész héten zajlott a megbocsátás hete, azaz, akik eddig nem hozták vissza időben a kikölcsönzött könyveiket, azoknak most elengedték a késedelmi díjat.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A keddi adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális – hírek röviden
09:02
10 perc - beszélgetés a világról, a városról, az emberekről...
09:14
Zeneiskolások előadása - Szita Jázmin - Telemann: Menüett
09:16
Reklám
09:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:35
Fórum 1. rész – közéleti magazin
10:01
Reklám
10:04
Fórum 2. rész – közéleti magazin
10:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:45
Moziklip – mozi magazin
10:59
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból
11:12
Reklám
11:15
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:02
Hit világa – vallási műsor
18:11
Zeneiskolások előadása - Csanádi Bertold Balambér - Kabalevszkij: C-dúr koncert I. tétel
18:16
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:35
Sport7 1. rész – sport magazin
19:01
Reklám
19:04
Sport7 2. rész – sport magazin
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:45
Üzleti negyed - gazdasági magazin
20:12
Reklám
20:15
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság