Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Helyesírók

Helyesírók

Helyesíró versenyt szervezett a város valamennyi általános iskolája részére a Kálváriaparti Sport- és Általános Iskola. Az immár 27. alkalommal megrendezett versenyen 2. 3. és 4. osztályos tanulók mérhették össze tudásukat. A mostani volt a verseny I. fordulója, ezt követi áprilisban a II. forduló, majd májusban ünnepélyes keretek között hirdetik ki a győzteseket.

Gyülekeznek a gyerekek az iskola aulájában, ugyanis ismét számot adhattak tudásukról a Horváth Attiláné Helyesíró Versenyen. A közel 180 versenyzőnek többféle feladattípust kellett megoldania, melyről Alácsné Kapás Katalin intézményvezető-helyettes számolt be.

.- Betűpótlás, ékezetpótlás, valamint amit nagyon szeretnek a gyerekek a hibajavító másolás, ahol a szavak között vannak helyesen és rosszul leírt szavak is és mindet helyesen kell nekik leírni. ezeket a feladattípusokat már nagyon jól ismerik, a gyerekek ezeket gondolom, minden iskolában gyakorolják, hiszen előre megküldjük a feladattípusokat az iskolák számára – magyarázta Alácsné Kapás Katalin intézményvezető-helyettes.

Tollbamondás, pontos j és ly, magán- és mássalhangzók jelölése. Többek között ilyen feladatok szerepeltek a lapon.

A verseny két fordulóból áll, a győzteseket májusban hirdetik ki.

– Egy ünnepélyes eredményhirdetés ahol eddig még minden tanévben nagyon szép jutalmakat tudtunk átadni a gyerekeknek, minden évben megkaptuk az önkormányzati támogatást, ezért az első 10 helyezett mindig könyvjutalomban részesül – ismertette az intézményvezető-helyettes.

Akik pedig most nem tudtak részt venni a versenyen, azok még február 5-én pótlólag megírhatják, mert a szervezők azt mondják, nem szeretnék elvenni senkitől sem a lehetőséget, hogy a versenyen megmérettesse magát.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A szerdai adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális – hírek röviden
09:02
Hit világa – vallási műsor
09:14
Márkus Liza - Most múlik pontosan
09:18
Reklám
09:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Sport7 1. rész – sport magazin
10:01
Reklám
10:04
Sport7 2. rész – sport magazin
10:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
Korfu - kisfilm
11:12
Reklám
11:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:02
Mese - A kakas és a pipe
18:06
Ízelítő - Különkiadás
18:18
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
G25 – gazdasági magazin
19:02
Reklám
19:04
Méhek nyomában - dokumentumfilm
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
A Dunakanyar es a Szentendrei-sziget titkai - dokumentumfilm
20:12
Reklám
20:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság