Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Növekvő forgalom a taxisoknál

Növekvő forgalom a taxisoknál

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A veszélyhelyzet feloldása után kezd visszaállni a rend, a szolgáltatást nyújtó vállalkozások is növekvő forgalomról számolnak be. A taxitársaságok is egyre több utast fogadnak amióta enyhítettek a szabályokon, azonban ez még mindig elmarad a vírus előtti forgalomtól. Gyöngyösön továbbra is szájmaszkban szállítják utasaikat és gyakran fertőtlenítenek.

Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, a taxisok megélhetését nagymértékben befolyásolta a veszélyhelyzet, jelentős volt a forgalomcsökkenés, hiszen szinte minden zárva volt, az emberek otthon tartózkodtak, így a szolgáltatásra igény sem volt. Kiss Péter, az egyik taxitársaság alelnöke azt mondja, annyi szerencséjük volt, hogy a sofőrök zöme máshonnan is tudott jövedelmet előteremteni.

– Összességében azt mondom, hogy kb. 30 %-ra esett vissza az akkori forgalmunk ebben a 2-3 hónapban. A jelenlegi állapot az azt mutatja, hogy kezd élénkülni, úgy ahogy most indulnak be a vendéglátó egységek, az egészségügyi intézményeket is látogathatják, de én úgy érzem, hogy még mindig messze vagyunk a vírus előtti forgalmunkhoz képest. – nyilatkozta híradónknak Kiss Péter, a Mátra Taxi alelnöke.

Bár a veszélyhelyzetet feloldották, ennek ellenére még a társaság továbbra is kéri sofőrjeit a szájmaszk és fertőtlenítő használatára.

– Mi a kollégáknak még mindig kiadtuk, hogy ajánlásképpen a maszkot használják és lehetőség szerint a fertőtlenítést. Ez a legfontosabb, mivel túl kicsi térben tartózkodunk együtt az utasainkkal, ezáltal a távolságtartás nem megoldható, de a fertőtlenítés az igen és ezt még mindig elvégezzük. – tette hozzá Kiss Péter.

Az alelnök azt mondja, hogy kezd visszaállni a forgalom, de becslései szerint az év végén lehet csupán újból akkora, mint a vírus előtti időszakban.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
14:30
Műsorismertetés
14:31
Nyitott Egyetem - ismeretterjesztő sorozat
15:00
Nyitott Egyetem - ismeretterjesztő sorozat
15:30
Tallózó – válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
15:51
"Víg Ecsédre gyertek házasodni…" - dokumentumfilm az ecsédi lakodalmas hagyományokról
16:31
Reklám
16:34
G25 – gazdasági magazin - ismétlés
17:00
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Tallózó – válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
18:22
Reklám
18:25
Híradás plusz – megyei hírműsor
18:54
Zongoraavató hangverseny (részlet)
19:09
Reklám
19:12
Moziklip – mozi magazin - ismétlés
19:24
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés
19:37
Nézőtér – kulturális magazin - ismétlés
20:05
Nápolyi 3. rész - ismétlés
20:30
Képújság