Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Bezárt a mozi, elmaradnak a színházi előadások is

Bezárt a mozi, elmaradnak a színházi előadások is

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

November 11-től határozatlan időre bezárt Magyarország valamennyi mozija. A Gyöngyösi Cinema Bridge mozi éves bevétele idén a veszélyhelyzet miatt csupán töredéke a tavalyi átlagnak. A három hónapos bezárás után a megfelelő óvintézkedések betartásával hiába nyitottak ki, kevesen tértek be. A Gyöngyösi Játékszín által szervezett színházi világnap is elmaradt tavasszal, valamint az Oscár című vígjáték premierjét is eltolták, októberről februárra.

Idén már másodjára búcsúznak közönségüktől a mozik és a színházak. Márciusban 3 hónapra álltak le a vetítések a gyöngyösi moziban is. A leállás után június végén ismét feléledt a filmipar, kinyitottak a mozik, ám ekkor már kevés néző érkezett, a bevétel pedig drasztikusan visszaesett.

A mozi vezetése bízik abban, hogy hamarosan friss nemzetközi és magyar film kínálattal, a járvány enyhülése után újra találkozhatnak majd a nézőkkel, az azonban szinte biztos, hogy sikervárományos filmeket leghamarabb csak jövő tavasszal láthatunk. A színházak és a Gyöngyösi Játékszín terveit is keresztülhúzta az intézkedés. A társulat jelenleg online próbákkal tartja a kapcsolatot.

A Gyöngyösi Játékszín így próbálja átvészelni ezt az időszakot és bíznak abban, hogy amennyiben nem hosszabbítják meg a 30 napos gyülekezési tilalmat és kinyit a Művelődési Központ, akkor tovább folytathatják a személyes próbákat.


Tovább az archívumra