Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Meggyújtották a második gyertyát

Meggyújtották a második gyertyát

Meggyújtották a második gyertyát a város adventi koszorúján. Az eseményen Kocsik Mónika evangélikus lelkész osztotta meg ünnepi gondolatait, majd Kárpáti István alpolgármesterrel közösen gyújtották meg a remény gyertyáját. Az eseményt, ahogyan minden gyertyagyújtást, televíziónk segítségével élőben követhették online, Gyöngyös Város Hivatalos facebook oldalán.

Vasárnap meggyújtották a városi koszorú második gyertyáját. Kocsik Mónika, evangélikus lelkész a jelenkor technikai fejlettségéről beszélt, arról, hogy minden távolságot leküzdhetünk telefonunk, számítógépünk, tabletünk segítségével, felvehetjük rég nem látott ismerőseinkkel a kapcsolatot, de mégis erős lehet a hiányérzet, hiszen az érzelmi távolság az emberek között sokszor nem csökken, inkább egyre nő…

– Hiszen hol maradnak a személyes találkozások, hol maradnak a közös programok, a fiatalok oda vannak ragadva a számítógép elé, akár elég lehet egy SMS egy születésnapra, egy karácsonyi üzenet a messengeren, és minthogyha távollá kerülnénk egymástól ezeken az eszközökön keresztül. – mondta beszédében Kocsik Mónika, evangélikus lelkész.

Az evangélikus lelkész hozzátette: ebben a járványhelyzetben még inkább rá vagyunk kényszerítve a távolságtartásra. Az emberek pedig a sok korlátozás miatt várakoznak, reménykednek, főként ebben az adventi időszakban.

– Várjuk már azt, hogy megszűnjön a távolságtartás, várjuk azt, hogy szabadon lélegezhessünk, hogy szabadon járhassunk-kelhessünk, várjuk azt, hogy ne kelljen félnünk egymás közelségétől, mert ez a járványhelyzet nemcsak a fizikai távolságtartásra kényszerít, hanem bizony lelki távolságtartást is épített közöttünk, hiszen bizalmatlanabbak vagyunk egymás iránt, nem merünk már közel menni egymáshoz, közel kerülni egymáshoz. – mondta a lelkész.

Kocsik Mónika végül azt kívánta, hogy ebben a távolságtartásra kényszerítő időszakban mindenki találja meg azt, aki segítségükre lehet és ne hagyják, hogy ez a járványhelyzet falat emeljen közéjük.

A második gyertyát Kárpáti István alpolgármesterrel közösen gyújtották meg a város koszorúján.

Az adventi koszorú harmadik gyertyagyújtásán Nagy Gábor, az Üdvhadsereg hadnagya fogalmazza meg ünnepi gondolatait. Televíziónk segítségével azt is online követhetik majd Gyöngyös Város Hivatalos facebook oldalán.


Az Aktuális napi hírei (2020-12-07 )

Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A vasárnapi adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Tallózó – válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
09:21
Reklám
09:23
Híradás plusz – megyei hírműsor
09:52
Zongoraavató hangverseny (részlet)
10:06
Reklám
10:09
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés
10:35
Nézőtér – kulturális magazin - ismétlés
11:04
Nápolyi 3. rész - ismétlés
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:02
Luther Márton élete 1. – Miből lesz a cserebogár? - rajzfilm sorozat
18:15
Molnár Dániel - Maradj velem
18:17
Reklám
18:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Nézőtér - kulturális magazin
19:05
Reklám
19:07
Szigetmonostor a béke szigete - dokumentumfilm
19:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Egy nap a világ - utifilm sorozat – Malaysia 1. rész
20:11
Reklám
20:14
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság