Megújult a Petőfi-forrás. A felújítás a Gyöngyös-Mátra TDM kezdeményezésére, egy élelmiszeripari és egy bútoripari cég, valamint a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és az Egererdő Erdészeti Zrt. összefogása nyomán valósult meg. A Bükki Nemzeti Park jóvoltából a Parádi pisztrángos tó és környezetének helyreállítása is megtörtént.
A Petőfi-forrás a Mátra egyik legbővizűbb forrása, ami a parádi Pisztrángos-tó felett található. Egy mesterséges övárkon érkezik ide a víz a felette lévő természetes forrástól. Az övárok elzáródása, feltöltődése miatt azonban a korábbi vízhozam csupán elenyésző része jutott el a forráskifolyóhoz, ezért ezt az övárkot is kitakarították. Ez a két, kézzel faragott favályú juttatja el a vizet a felszínre. Az évek során azonban a korábbi vályúk elkorhadtak, több helyen kilyukadtak, ezért ezeket is cserélni kellett. A jószolgálati projekt a Gyöngyös-Mátra TDM kezdeményezésére indulhatott el.
– Mi elkezdtük feltérképezni – mint Gyöngyös-Mátra Turisztikai Közhasznú Egyesület, hogy melyek azok az erdei létesítmények vagy területek amelyek valami féle fejlesztésre szorulhatnak, vagy esetleg egy nagyobb karbantartásra és így jött az az ötlet, hogy ha már úgy is kicsit forróbbak a nyarak akkor mi lenne ha első körben a forrásoknak a felújítására koncentrálnánk. – mondta Benkő Béla, a Gyöngyös-Mátra TDM elnöke.
Ennek köszönhetően a forrás vize most már eljut a Pisztrángos tóba. Helyreállt a tó vízellátása, amiben a megfelelő vízszint kiemelten fontos a vízi gerinctelenek és kétéltűek szaporodásához. A tó tisztítását a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság megbízásából és szakmai felügyeletével végezték el.
– Az élőhelynek a kotrása történt meg, a körülöttünk lévő égerek ágainak a lenyesése, hogy minél kevesebb hordalék, levél, ág hulljon be a tóba. Új zsilipeket építettünk ide a pisztrángoshoz és a mellette lévő égeresbe, mert ezáltal lehet garantálni a vízszintnek a biztonságát. Nagyon fontos, hogy egy megfelelő és állandó vízszint rendelkezésre álljon. – mondta Magos Gábor, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tájegységvezetője.
Hamarosan kicserélik majd a tájékoztató táblákat is és remélik, hogy mások is kedvet kapnak arra, hogy hasonló projektekben vegyenek részt, mert ötlet és megújítandó létesítmény akad szép számmal a Mátrában.