70%-kal csökkent a taxisok tavaszi bevétele a koronavírus-járvány miatt, majd az enyhítésekkor valamennyivel növekedett, de nem érte el a vírus előtti szintet. Most a második hullám idején is hatalmas a vesztesége a taxi társaságoknak, hiszen a kijárási tilalom miatt még kevesebb az utas. A forgalom kiesése mellett az is nehezíti megélhetésüket, hogy a tavaszitól eltérően, most nem részesültek újabb állami támogatásban.
Jóval nagyobb károkat okozott, és még jelenleg is okoz a koronavírus-járvány második hulláma, mint az első – mondja Kiss Péter, az egyik taxi társaság alelnöke. Hozzátette: a kijárási tilalom mellett a vendéglátó- és szórakozóhelyek bezárása is nehezen érintette őket.
– Éjszaka 8 óra után egy ügyeletes autónk marad kint mindig, hogy a munkába járókat el tudjuk szállítani. Elég nehéz, most nem kaptunk a kormánytól támogatást ebben a második hullámban úgy, mint az elsőben, akkor a járulékainkat elengedték. Próbálunk túlélni. – mondta Kiss Péter, a Mátra Taxi alelnöke.
A társaságok még nem tudják milyen forgalomra számíthatnak karácsonykor, ha a kormány szentestére lazít a kijárási korlátozáson, akkor némileg nőhet, de a még nagyobb bevételt hozó szilveszter és újév napja is hatalmas kiesést fog jelenteni a korábbi évekhez képest.
– Ilyenkor decemberben elég erős forgalmat szoktunk bonyolítani, ami most a kijárási tilalom miatt teljesen visszaesett, napközbeni forgalmunk is csekélyebb lett. Próbálunk a védekezésre is odafigyelni, mert most úgy néz ki, hogy sokkal több a fertőzött. Vannak olyan idősebb kollégáink, akik nem járnak ki dolgozni, úgy hogy a fiatalabbak tartják helyettük a szolgálatot. – mondta Kiss Péter.
A társaság a fokozott védekezés érdekében vásárolt egy ózon generátort, amivel folyamatosan fertőtlenítik taxijaikat – mondja az alelnök. Emellett kéri az utasokat, hogy tartsák be a kijárási tilalomra vonatkozó szabályokat és az utastérben is hordják a maszkot.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon