Kezdőlap » Hírek - Aktuális » A Gyöngyösi Farkasok is segítettek a horvátországi földrengés károsultjainak

A Gyöngyösi Farkasok is segítettek a horvátországi földrengés károsultjainak

Összefogtak a Gyöngyösi Farkasok a horvátországi földrengés károsultjainak javára. Több halálos áldozatot és jelentős károkat okozott az óév végén az a 6,4-es erősségű földrengés, amelynek epicentrumát Zágrábtól 46 kilométerre mérték. A gyöngyösi rugby csapat is indított segélyszállítmányt a katasztrófa sújtotta térségbe – ahol még most is előfordulnak utórengések. Legutóbb ma reggel jelentettek 4,5-ös erősségű földmozgást, amit Magyarországon is érezni lehetett, Pécs térségében.

Magyarországon és sok más országban is érezni lehetett a december 29-i horvátországi földrengéssorozat legerősebb rengéseit. A híradások szerint legalább heten meghaltak, sok ház összedőlt és több mint 20 sérültet vittek kórházba. Sisak városában szerencsére halálos áldozatokat nem követelt a katasztrófa, viszont ott is több ház összedőlt, így sok család került nehéz helyzetbe. Magyarországon a Tárnoki Rugby Klub kezdeményezte azt a segélyakciót, amelyhez a Gyöngyösi Farkasok Rugby Klub is csatlakozott.

– Gyorsan írtam a messenger csoportunkba a gyöngyösi rugbyseknek, hogy van egy lehetőség segíteni és pozitív visszajelzés jött. Többen küldtek pénzadományt, meg ruhákat, meg egyéb dolgokat. – mondta Szabó Levente, a Gyöngyösi Farkasok Rugby Klub vezetője.

Szabó Levente elmondta, hogy a gyöngyösi rugbyseknek személyes kötődésük is van Sisak városához, ugyanis az ottani rugby csapattal jó kapcsolatot ápolnak.

A gyöngyösi segélycsomaghoz bárki hozzájárulhatott. A rugbysek Gyöngyös egyik diszkont áruházában gyűjtötték az adományokat.

Az adományozási pont fél napig volt elérhető, mert a sport klub a gyors segítséget különösen fontosnak tartotta, így a segélycsomag 24 órán belül megérkezhetett Horvátországba a károsultakhoz.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A vasárnapi adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Tallózó – válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
09:21
Reklám
09:23
Híradás plusz – megyei hírműsor
09:52
Zongoraavató hangverseny (részlet)
10:06
Reklám
10:09
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés
10:35
Nézőtér – kulturális magazin - ismétlés
11:04
Nápolyi 3. rész - ismétlés
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:02
Luther Márton élete 1. – Miből lesz a cserebogár? - rajzfilm sorozat
18:15
Molnár Dániel - Maradj velem
18:17
Reklám
18:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Nézőtér - kulturális magazin
19:05
Reklám
19:07
Szigetmonostor a béke szigete - dokumentumfilm
19:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Egy nap a világ - utifilm sorozat – Malaysia 1. rész
20:11
Reklám
20:14
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság