Turi-Kovács Béla országgyűlési képviselő úgy véli: ehhez előbb fel kell számolni a ma még jellemző szociális szegénységet.

A Fidesz-frakcióban ülő kisgazdák célja, hogy ezek a bérlők idővel meg is vehessék a földeket, és ehhez a gazdálkodásból kitermelhető részletfizetési lehetőségeket is kapjanak – mondta a politikus.
Turi-Kovács Béla is osztotta a gazdák aggodalmait abban a tekintetben, hogy tavaszra sem húzódik vissza a szántóföldekről a víz, ezügyben közös felelősségvállalásra buzdította a fórum résztvevőit. Azokat is, akiknek elöntötte a földjét az ár, és azokat is, akiké száraz maradt.
A hosszútávú megoldás azonban szerinte a termőföldek vízgazdálkodásának végleges rendezése, amelynek részeként a jövő év elejétől közös állami felügyelet alá helyezik a mezőgazdasági ár-és belvízrendszereket.
Faragó Zoltán