A tavasz beköszöntével a hetekben elindul a kerékpáros szezon is. Indulás előtt azonban nem árt ellenőrizni biciklinket, különösen, ha azt télen is használtuk. A statisztikák szerint 2020-ban Heves megyében 82 kerékpáros közúti közlekedési balesetet regisztráltak, melyeknek nagy részét épp a biciklisek okozták. A rendőrség ezért arra kéri a kerékpárosokat, hogy fokozott óvatossággal és körültekintéssel közlekedjenek.
Egy kétsávos úton a biciklisekkel rendszerint az úttest szélén találkozhatunk, ezen a Budapesti Autósok Közössége által rögzített videón azonban ez a nő kerékpárjával a két sáv között halad, saját illetve mögötte ülő kisgyermeke életét is veszélyeztetve. A tavaszi idővel együtt a kerékpárosok is visszatérnek az utakra, ami fokozott veszéllyel járhat.
– A rendelkezésünkre álló statisztikai adatok alapján 2020-ban Heves Megyében 82 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetet regisztráltunk, amelyben a kerékpárosak voltak az érintettek. Ezek közül 53 esetben okozóként és 29 esetben vétlen résztvevőként szerepeltek a balesetben, melyeknek a legtöbb oka a sebesség hibás megválasztása volt. – tájékoztatta híradónkat Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A kerékpárt azonban nem árt felkészíteni a szezon előtt, ezért fontos, hogy a bicikli műszaki állapota rendben legyen. Egy gyöngyösi kerékpáros üzlet munkatársa éppen azokat a legfontosabb tartozékokat mutatja, amiket ellenőrizni kell.
– A legfontosabbak közé tartozik a KRESZ szerinti tartozékok: a két darab borostyán sárga prizma a keréken, az első-hátsó prizma, és az első-hátsó világítás – itt a lámpával van integrálva a prizma is – és a két darab jól működő fék, ami biztonságot ad. – mondta Szalay Péter, a Pedál Kerékpár eladója.
Vannak, akik télen is használják a kerékpárjukat, nekik különösen fontos a bicikli átvizsgálása.
– Ilyenkor a legfontosabb a láncnak, a hajtásnak az állapotának az ellenőrzése, mert ilyenkor a só és a latyak egyre jobban tönkre teszi ezeket az alkatrészeket, esetleg láncot cserélni, vagy megkenni. – tette hozzá Szalay Péter.
A KRESZ-szabályok a biciklisekre is vonatkoznak, ezt azonban sokan nem tartják be – mondja a rendőrség szóvivője, aki szerint az is rendkívül fontos, hogy a kerékpárosok időben jelezzék kanyarodási szándékukat.
Soltész Bálint hozzátette: jól láthatónak kell lenniük a kétkeréken közlekedőknek, így felhívja a figyelmet, hogy akik este közlekednek, mindig viseljenek fényvisszaverő mellényt, illetve használjanak biciklilámpát.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon