Parkolóban lévő láncot szakított le, és kézi szemetest rongált meg két fiatal, akik a kijárási tilalom ellenére egy rendszám nélküli autóban tartózkodtak a Hanisz téri parkolóban pénteken este. A városrendészet munkatársai ellenőrizni akarták őket, ám a fiatalok az autóval elmenekültek. A rongálókat még keresi a rendőrség, az okozott kárt az elkövetőknek kell megtéríteni.
A Hanisz Imre téri parkolóban egy járó motorú autóban ült a két fiatal, amikor a Városrendészet munkatársai ellenőrizni szerették volna őket pénteken a kijárási tilalom kezdete után, este 11 óra tájékán. A két fiatal menekülőre fogta, és autójukkal leszakították a parkoló bejáratánál lévő láncot.
A menekülés nyomai már nem látszódnak, a lánc most le van engedve. Innen egészen a Róbert Károly utcáig követték az elkövetőket.
– A kollégák követni kezdték őket, mialatt a rendőrséget felhívták, hogy segítséget kérjenek a gépjármű megállításában. A rendőrség elkezdte a gépjárművet üldözni,a kollégák követték őket,majd a Róbert Károly utca között egy kézi szemetest is kitört a gépjármű. – tájékoztatott Ferenczy Dániel, a Városrendészeti Igazgatóság igazgatója.
Ezt a szemetest két hete helyezték ki, a hétvégén betontuskóval együtt szakították ki az ámokfutók. Arról, hogy hogy nézett ki a környék másnap, a körzet képviselője tett fel fotókat a közösségi oldalra. Szén Gabriella azt mondta: köszönet illet azokat, akik másnap összeszedték a kukából szétrepült szemetet. A képviselőnek több környéken élő elmesélte, mit tapasztalt.
– Látták, hogy egy szürke gépjármű behajtva a mögöttünk levő parkba, nagy sebbel-lobbal leáll, nem tudták az okát, ebben két személy ült az elmondások alapján, és az egyik azt mondta a másiknak, hogy rohanjunk. – mondta Dr. Szén Gabriella önkormányzati képviselő.
Így az üldözés gyalogosan folytatódott. Szén Gabriella azt mondta, megvizsgálják a károkat, amelyek megtérítését a tetteseknek fogják kiszámlázni.
– A bírósági eljárás során az önkormányzatot is meg fogják keresni, a rendőrség helyszínelői aznap este felvették a jegyzőkönyvet, amibe szerepelnek az okozott károk, és ilyenkor a megtérítést, azt majd a bíróság felé jelzi az önkormányzat, hogy szeretné rajtuk érvényesíteni. – tette hozzá Dr. Szén Gabriella.
A szemetes miatt az okozott kár értéke körülbelül 100 ezer forint, az eljárás során azonban fény derülhet más rongálásra is.
A Gyöngyösi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított ismeretlen tettes ellen.