Folytatódik a Kont Bíró utca szélesítése. A munkálatok során szintbe helyezik a csapadékvíz-elvezetőket, valamint a biztonságosabb közlekedés érdekében, ívkorrekciót hajtanak végre a József Attila utca sarkán. A beruházás városi költségvetésből, közel 4 millió forintból valósul meg.
Dolgozik a markoló a Kont Bíró utcában. Újabb szakaszon történik meg az úttest kiszélesítése.
– Folytatódik az a projekt, ami 2 évvel ezelőtt már befejeződött a fentebbi szakasznál, gyakorlatilag útszélesítés történik, a vízelnyelők most funkciót kapnak, egy állított szegőt kap ez az útszakasz. Fontos, hogy a kikanyarodást segíti egy ívkorrekció, 1 méterrel beljebb tudjuk vinni az utat a járda felé. – mondta Kévés Tamás önkormányzati képviselő.
Az úttest kiszélesítésével ebben a kereszteződésben sokkal biztonságosabb lesz a közlekedés – tette hozzá a képviselő. A vízelvezetőket is megfelelő magasságban helyezik el, mert eddig ez is balesetveszélyes volt a jelentős szintkülönbség miatt. Továbbá az itt kijelölt kerékpárút miatt is fontos, hogy szélesebb legyen az úttest, mivel kétirányú forgalom van az utcában.
– Ezek a vízelnyelők most az úttest részét fogják képezni. Nem értettem bár egyet vele, de két évvel ezelőtt erre jött a kerékpárút nyomvonala, ez is arra kényszerít bennünket, hogy ezt az utat megszélesítsük, mert még biztonságosabb lesz a közlekedés itt. – mondta Kévés Tamás.
A körzet képviselője elmondta, a munkálatok városi költségvetésből, közel 4 millió forintból valósulnak meg. A fejlesztés a tervek szerint még ebben a hónapban befejeződik. Addig is kérik az erre közlekedők és itt élők türelmét.