A közös gondolkodás, az autizmus-ellátás körülményeinek javítása az elsődleges célja az országos autizmus stratégia megszületésének. Ennek megalkotása érdekében találkoztak a szakemberek és érintettek Gyöngyösön, az Autista Segítő Központban.
A szakmai fórumra érkezők először megismerkedtek a gyöngyösi Autista Segítő Központtal, az itt folyó nevelő munkával. Az intézményben jelenleg ötven fő oktatását és gondozását oldják meg, Karácsondon pedig tíz felnőtt ellátását biztosítják. Az Autisták Országos Szövetsége szervezésében a közös gondolkodás reményében találkoztak Gyöngyösön az autistákat segítő szervezetek, az ellátórendszer képviselői és érintett szülők, az új országos autizmus stratégia megszületése érdekében.
– Kiemelten fontosnak tartom egyrészt, hogy foglalkozzunk azzal, hogy az autizmussal élőknek vannak speciális igényei, fontos, hogy ezekről beszéljünk, fontos, hogy ezeket a speciális igényeket továbbítani tudjuk a törvényhozók felé, az ellátók meg tudják fogalmazni örömeiket, illetve jó tapasztalataikat. – mondta Kis Erzsébet, a Gyöngyösi Autista Segítő Központ intézményvezetője.
Közös céljuk az országos autizmus stratégia megszületése, melynek készítésével, koordinálásával a kormány az Autisták Országos Szövetségét bízta meg. Erre annál inkább nagy szükség van, mivel jelentősen emelkedett az autizmusban érintett gyerekek és felnőttek száma – mondja Kővári Edit, az Autisták Országos Szövetségének elnöke, aki maga is autista gyermeket nevel, így saját tapasztalatából tudja, hogy az autistáknak vannak speciális igényei, és a társadalmi elfogadás elősegítése is szükséges és fontos.
– Már több mint 30 éve diagnosztizálják az autizmust, felnőttek generációk, kiléptek a munkaerőpiacra, találkozhatunk velük boltban, akár egy rendőrségi intézkedés során. Sokkal több szolgáltatásra van szükségük, mint korábban volt, nagyon gyorsan kellene nagyon eredményes munkát végezni az érdekvédelmi szervezeteknek a kormányzattal. – mondta Kővári Edit, az Autisták Országos Szövetségének elnöke.
Fontos lenne, hogy minél hamarabb, minél hatékonyabb megoldások szülessenek, mert addig, amíg ezek nincsenek az autista emberek és családjaik magukra maradnak egyes élethelyzetekben, és kiszorulnak a szolgáltatásokból – tette hozzá Kővári Edit.