Vasárnaptól megszűnt a kedvezményes, 5 százalékos áfa az elviteles vagy házhoz szállított ételek és italok esetében. Augusztustól a vendéglátó üzletek csak szolgáltatásnyújtás esetén alkalmazhatják az 5 százalékos áfát. Az elviteles vagy házhoz szállított étel és ital termékértékesítésnek minősül, így erre már nem vonatkozik a kedvezményes adómérték, tehát visszatér a 27 százalékos áfa. Televíziónk utánajárt, hogy a helyi éttermeket miként érinti ez a változás.
Az 5 százalékos áfát tavaly november 14-e óta lehetett igénybe venniük az éttermeknek, többek között ezzel a csökkentéssel igyekezett segíteni a kormány a vendéglátóhelyek terheinek enyhítésében. Azonban tegnap óta már újra az ÁFA-törvény szerinti 27 %-os adómértéket kell alkalmazni az elviteles vagy házhoz szállított ételek és italok esetében.
– Egyértelmű, hogy kedvező volt, mert az 5 % és a 27 % között azért óriási a különbség vagy akár a 18-at is nézzük. Tulajdonképpen minden visszaáll a régire, ezzel semmi gond nincs, én úgy gondolom, hogyha a forgalom is visszaállna a régi kerékvágásba. Mi ezt még nem tapasztaljuk. – mondta Kovács Sándor, a Meal Box étteremvezetője.
Hajnal István, egy helyi étterem vezetője azt mondja: mivel a pandémia alatt kénytelenek voltak a helyben fogyasztást szüneteltetni, így a kiszállítás lehetősége és az áfakedvezmény nagy segítség volt számukra is és úgy látja, hogy folyamatosan nő a forgalmuk. Hozzátette: a fogyasztók némi áremelkedést tapasztalhatnak, azonban ezt nem a visszatérő áfa indokolta, hanem egyéb költségnövekedések okozzák.
– Két éve nem emeltünk árat, ezt tudták a vendégeink is, most érdekes egybeesés, hogy most emeltünk árat, de ez nem az áfatartalom megemelése miatt van, hanem azért mert indokolják a piaci beszerzéseink, az alapanyagárak, illetve a rezsiköltségek megemelkedése. – mondta Hajnal István, a Bezzegh Étterem vezetője.
Kovács Sándor is úgy véli, ha a jövőben árat emelnek az a növekvő költségek miatt lesz.
– Előbb-utóbb kénytelen leszünk, mert minden alapanyagnak az ára felfele megy és ezt valahogy továbbítanunk kell, mert nem tudjuk kitermelni, illetve nem tudjuk nyereségessé tenni így a céget. – mondta a Meal Box étteremvezetője.
Az éttermek természetesen örültek volna, ha még marad az 5 %-os áfa, de egy pozitív változásról is beszámoltak.
– Még az egy pozitívum, hogy az 5 % utáni turisztikai adó megfizetését a kormány december 31-ig kitolta, illetve ennek a megfizetésétől eltekint, úgyhogy véleményem szerint ez is egy jó kezdeményezés még a vendéglátósok felé. – mondta Hajnal István.
Városunkban tehát egyelőre nem okoz nagy változást a 27 %-os áfa visszatérése, de egyes helyeken akár 21 %-kal is többe kerülhet egy házhoz szállíttatott étel.