Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Mátrai Bornapok

Mátrai Bornapok

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Egy év kihagyás után ismét a mátrai boroké volt a főszerep Gyöngyös Fő terén. Az idei Mátrai Bornapokon 18 borászat képviseltette magát, és többek között az idei városbort is meg lehetett kóstolni. A borkóstolás, gyermekprogramok, kézműves kirakodóvásárok mellett zenészek, táncosok és egyéb fellépők színesítették a három napos rendezvényt.

A Vidróczki Néptáncegyüttes fellépésével vette kezdetét az idei Mátrai Bornapok. A három napos rendezvénynek köszönhetően ismét élettel telt meg a gyöngyösi Fő tér még július végén, ahol a Gyöngyös és környéki borászok rengeteg borkülönlegességgel várták a látogatókat, hogy betekintést nyerhessenek a Mátra-vidék borainak ízvilágába. Kovács Zita, a Mátrai Hegyközségi Tanács elnöke azt mondja, hazánk számos pontján népszerűek a mátrai borok, több országos elismeréssel is büszkélkedhetnek a helyi termelők.

– A friss, illatos, gyümölcsös borok hazája a Mátrai borvidék elsősorban. Leginkább illatos fajtákkal dolgozunk együtt, ha már itt vagyunk a nyár közepén, akkor egy Irsai Olivér, a gyöngyöző borok, a muskotályos tételek minden faházban megtalálható valamilyen formában,de ugyanakkor szeretnénk azt is hangsúlyozni, hogy mégiscsak egy fantasztikus vulkanikus borvidék az amin mi csücsülünk és ennél jóval nagyobb mélységekre is képes és gyönyörű fehérborokat és most már egyre nagyobb számban, egyre szebb vörösborokat is lehet kóstolni a mátrai borvidékről. – mondta Kovács Zita, a Mátrai Hegyközségi Tanács elnöke.

A borászok nagyon várták a rendezvényt, hogy bemutassák boraikat, ugyanis tavaly, illetve tavasszal a Covid-járvány miatt ilyen formában nem volt erre lehetőségük.

– Tulajdonképpen az idei tavaszi rendezvénynek ez a pótlása és a covid sok ágazatot érintett, turizmust, ezek mellett a borászat is igen komoly kieséseket szenvedett és nyilván a borászoknak ez egy anyagi bevételi forrás, másrészt az új borokat ezeken a rendezvényeken tudják bemutatni, főleg a tavaszin. Nyilván tavaly ez kimaradt, ősszel se tudtuk bemutatni, ezért ez most egy jó dolog a borászoknak, hogy itt lehetnek. – mondta Holló Ákos, az Ákos Pince tulajdonosa.

Idén a polgármester bora címet egyébként az Ákos Pincészet Bodzás elnevezésű bora nyerte el, ami muscat ottonel és cserszegi fűszeres házasításából született.

– Tulajdonképpen szerencsén múlik, hogy melyik az a borászat, amelyik odaér a legjobbak közé. Nyilván ebben az évben most mi voltunk ezek a szerencsések, aki jó időben, jó helyen, jó bírálók kóstolták a bort és nekünk volt az a szerencsénk, illetve a Bárdos is Fia pincészetnek, hogy mi ketten tudtunk nyerni ebben az évben. – mondta Holló Ákos.

A bornapokat Hiesz György polgármester nyitotta meg péntek este. A városvezető kiemelte: örömmel tölti el, hogy az enyhítéseknek köszönhetően egy év kihagyás után ismét megrendezhették ezt a kiemelkedő rendezvényt a városban, és hogy ilyen sok érdeklődő látogatott ki a Fő térre. A polgármester emellett megemlékezett a nemrég elhunyt Szőke Mátyásról is, a mátrai borászok nagy öregjéről.

– Én mindenkinek a három nap során nagyon felhőtlen és vidám szórakozást kívánok, és ahogy ő is mondaná: Egészségetekre! Koccintsunk a nagy öregre! – mondta Hiesz György, Gyöngyös polgármestere.

A háromnapos rendezvényen a borkóstolók, kirakodóvásárok, gyermekprogramok és egyéb fellépők mellett sok embert vonzott a Fő térre a koncertet adó Republic, Road és Kowalsky meg a Vega is.


Tovább az archívumra