Kezdőlap » Hírek - Aktuális » 33-an igényelték az ingyenes őszi étkeztetést

33-an igényelték az ingyenes őszi étkeztetést

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Évek óta gondoskodik Gyöngyös önkormányzata arról, hogy az őszi szünetben is meleg ebédet kapjanak azok a gyerekek, akik családjuk anyagi helyzetét tekintve rászorulóként részesülnek támogatásban. Idén a jogosultak közül október 25-29. között, 33 gyermeknek igényeltek étkeztetést. Az igénylők előre bedobozolva kapják meg az ételt a Berze Nagy János Gimnázium étkezőjében hétfőtől péntekig 12 és 13 óra között.

A gyermekvédelmi törvényben foglaltak alapján, most ősszel is biztosítja az önkormányzat a meleg étkeztetést a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű családban élő gyermekek számára.

– A nyilvántartásunk szerint érint 152 gyermeket, ez összesen 85 családot jelent és a 152 főből, valójában 102-en adták vissza a nyilatkozatokat. A 102 nyilatkozóból pedig 33-an igennel, 69-en pedig nemmel válaszoltak, tehát 33 főre vonatkozik most a meleg étkeztetés. – mondta dr. Horváth Gábor, a Közigazgatási és Intézményirányítási Igazgatóság igazgatója.

Dr. Horváth Gábor azt mondja, minden évben érezhető, hogy kevesebb család igényli az ingyenes étkeztetést. Tavaly ilyenkor például 50 főt érintett és nagyjából a fele vette át.

– Arról is tájékoztattuk a családokat, hogy amennyiben nyilatkoztak arra vonatkozóan, hogy igénybe veszik, és mégsem jönnek el, abban az esetben az önkormányzat megkeresi a család és gyermekjóléti szolgálatot, mert egy vélt veszélyeztetés merülhet fel, amelyben további intézkedések szükségesek. – mondta dr. Horváth Gábor.

Az igazgató kiemelte: az érintettek a Berze Nagy János Gimnázium étkezőjében kapják meg az ételt, azonban az étkeztetés nem helyben történik, hanem bedobozolva vehető át.


Tovább az archívumra