Kezdőlap » Hírek - Aktuális » A Mátrában készül Guinness rekordra Szilágyi Zoltán

A Mátrában készül Guinness rekordra Szilágyi Zoltán

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A téli Mátra a következő célpontja a magyar jégembernek. Szilágyi Zoltán, aki felállította a folyamatos fagypont alatti, pihenés és frissítő nélküli félmeztelen hegyi futás hazai rekordját, a jövő év elején igyekszik ismét túlszárnyalni eddigi teljesítményét. Hidegterápiával edz, de fizikai állapotán kívül a mentális egészségre is odafigyel, mint mondja: semmi sem lehetetlen, minden fejben dől el.

Megbeszélésre érkezett a magyar jégember, Szilágyi Zoltán Gyöngyösre, hiszen a jövő év elején egy újabb Guinness rekordot készül megdönteni. A hivatásos sportoló védjegye az extrém időjárási körülmények között való futás, frissítő és pihenő nélkül.

A Mátrai terület nem idegen számára, tavaly is félmeztelenül futotta le a Mátrafüred, Kékestető közötti, oda-vissza összesen 23 kilométeres távot, mínusz 10 fokban, most pedig visszatér az ország csúcsára. Mint elmondta: 6 éves kora óta sportol, és többször edzőtáborozott itt, így feladatának érzi, hogy kiaknázza a hegyen lévő lehetőségeket.

– Egy ilyen bő maratoni, majdnem hogy ultra távot, egy 45 kilométert fogok lefutni hegyi körülmények között szintemelkedésekkel, a valaha mért leghidegebb hőmérsékletbe, vagyis -10 és -20 közötti hőmérsékletben fogom félmeztelenül lefutni. – mondta Szilágyi Zoltán.

Guinness rekordot szeretne ezzel felállítani, ám egyelőre hegyi futás extrém hidegben, félmeztelenül kategória még nincs, jelenleg ennek a kérvényezése, létrehozása zajlik.
Lenkei Alexandra mentőtiszt, Zoltán felesége is csodálkozik férje teljesítményén. Azt mondja: extrém hidegben sem hűl ki, ám ehhez nem csak fizikai felkészülés szükséges.

– Egészségügy szempontból annyira tudja koordinálni a szervezetét, illetve a hőháztartását, hogy addig, ameddig az átlagember nem tudja ennyire agyilag kontrollálni a szervezetét, ő viszont a koncentrációval, a meditációs foglalkozásaival megtanította a szervezetét, hogy az agya uralja. – mondta Lenkei Alexandra mentőtiszt, egészségügyi- és csapatvezető.

Szilágyi Zoltán testét és lelkét is hidegterápiával készíti fel a zord időjárásra úgy, hogy például egy órát ül egy hideg vizes kádban, vagy mezítláb egyhelyben áll a fagyos talajon.
A jégember következő célja a Peru és Chile területén található Atacama sivatag meghódítása, ahol pedig az extrém meleggel és a közel 6900 méter magasan fekvő vulkánnál az oxigénhiánnyal kell megküzdenie.

– Ez egy expedíció lesz az Atacama sivatagban, ez a föld legszárazabb sivataga, ott szeretném keresztülfutni, ahol a legnehezebb, ez egy olyan terület, ahol nyolcezer éve nem esett eső, itt a forróságtól a hideg, szeles időig minden lesz. – mondta a hivatásos sportoló.

Zoltán tervei között szerepel még Ojmjakon, a föld leghidegebb pontjának meglátogatása, de nem zárja ki, hogy futni fog a Himaláján, az Antarktiszon vagy Alaszkában is.


Tovább az archívumra