Hosszabb nyitvatartással és ünnepi ügyelettel készülnek a gyöngyösi temetők mindenszentekre és halottak napjára. Október 30-án, 31-én és november 1-jén, illetve november 6-án és 7-én reggel 7 órától este 9 óráig tartanak nyitva a sírkertek.
Bár sokan kilátogatnak a temetőkbe mindenszentek és halottak napja előtt, de még most is az ünnepek alatt emlékeznek meg a legtöbben elhunyt szerettük sírjánál. A Városgondozási Zrt. a tömegre való tekintettel meghosszabbított nyitvatartással készül az ünnepekre, így reggel 7 órától este 9 óráig tartanak nyitva. Emellett ünnepi ügyelet is lesz.
– A temetőgondnokság irodája ügyeleti nyitvatartást tart. Mind a három napon 7-től 15 óráig. Mivel az 1996-ban és az előtte megvásárolt sírhelyek ideje lejárt, ezért ezek meghosszabbítását meg kell tenniük a hozzátartozóknak. Ezt megtehetik a három nap alatt is vagy december végéig bármelyik napon. – mondta Tuzáné Fritz Hajnalka, a Városgondozási Zrt. temetkezési és parkolási ágazatvezetője.
Az üzemeltető fokozott figyelmet fordít a hétvégén a hulladékok kezelésére, ehhez azonban a sírkertekbe kilátogatók együttműködésére is számítanak.
– Az üzemeltető, ha szükséges minden reggelre az ünnepek alatt kiüríti a konténereket. Mindenkit kérünk, hogy a szemetet, azt ne az utakra, ne sírok közé, ne a kézi szemetesbe, hanem a konténerekbe rakják bele. A zöldhulladékra, fanyesedékre ne rakjanak műanyag üvegeket, koszorúkat és más egyéb hulladékot. – mondta Tuzáné Fritz Hajnalka.
A korábbi évekhez hasonlóan a Városgondozási Zrt. az ünnepek alatt, a mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkező gépjárművezetők részére szabad bejárást biztosít a temetőkbe 8 és 12 óra között.