Közösen őrzi a rendet a hétvégén a temetőknél a rendőrség, a városrendészet és a polgárőrség. A három szervezet egyaránt figyel a zsebtolvajokra, és segíti a parkolást a sírkertek környékén. A kertvárosi részeknél pedig az üresen hagyott ingatlanoknál is nagyobb létszámban lesznek jelen a rendvédelmi dolgozók.
Ne hagyják őrizetlenül táskájukat, miközben a sírt rendezik, pénzt, értékeket ne tartsanak maguknál és minden esetben zárják le járműveiket! Ezt tanácsolja a rendőrség a hétvégére. A bűnmegelőzési szervek tapasztalatai azt mutatják, hogy mindenszentekkor és halottak napján a temetők környékén gyakrabban fordul elő gépkocsifeltörés, kerékpár- vagy értéklopás. A megelőzés érdekében a rendőrség, a városrendészet és a polgárőrség is közös járőrszolgálatot lát el. A hosszú hétvégén számítani lehet arra, hogy megtelnek a parkolók, így fokozott óvatosságra inti a látogatókat a rendőrség.
– Sok az idős, és sok az olyan közlekedő, aki nem gyakori vendég az adott településen, az ő érdekükben is kell egy kis tolerancia. Vigyázzunk a közlekedési szabályok betartására. Nagyon fontos a parkolás, minden településen problémát okoz ez, ebből is konfliktusok adódhatnak. – mondta Bokor László, a Gyöngyösi Rendőrkapitányság körzeti megbízotti alosztályának vezetője.
Ha valaki nem tartja be a szabályokat, és tetten érik, intézkedésre is sor kerül.
– Próbáljuk kiszűrni az olyan cselekményeket, amik ezzel együtt járnak, akár zsebesek is előfordulhatnak ezeken a napokon, illetve a sírokról történő viráglopások, tehát ilyen jellegű bűnmegelőzési munkát viszünk véghez. – mondta Ferenczy Dániel, a Városrendészeti Igazgatóság igazgatója.
Ebben az időszakban a nem csak a zsebtolvajok aktívabbak, hanem megnövekszik a betörések, besurranások száma is.
– A mozgó járőrszolgálat alkalmával főleg a kertvárosi részen fokozottan figyelünk azokra az otthonokra, ahol nincs mozgás, mert a szemfülesek előszeretettel figyelnek, és a látóterükben vannak ezek az otthonok. – mondta Mácsár Lászlóné, a Gyöngyös Város Közbiztonságáért Polgárőr Egyesület elnökségi tagja.
A megelőzés érdekében a polgárőrök október 30-a és november 4-e között figyelik a lakóházak biztonságát. Ha valaki rendellenességet, szabályszegést észlel, hívja a 112-es segélyhívót.