Nem nyomoznak tovább a Viresol környezetkárosítási ügyében. Szél Bernadett országgyűlési képviselő írásbeli választ kért arra a kérdésre, hogy hogy áll a nyomozás. Mint kiderült, ezt októberben a BTK azon paragrafusára hivatkozva szüntették meg, amely szerint a büntetés korlátlanul enyhíthető, ha a környezetkárosítást a gyanúsított megszünteti. Ahogy már televíziónk is többször beszámolt róla: 2019-ben kén- és foszfortartalmú gáz képződött az erőmű és a Viresol közös víztározójában, a közeli patak pedig szürkén habzott, elpusztultak a halak, az erőmű több dolgozója pedig kórházba került.
2019 februárjában Orbán Viktor is részt vett a Viresol búzakeményítő üzem átadásán. A 33 milliárd forintból megvalósult fejlesztést a kormány több mint 6 milliárd forinttal támogatta. Az átadó után néhány hónappal súlyos környezetszennyezés történt a gyár környékén, a szomszédos Mátrai Erőmű több dolgozója is kórházba került, hányingerre, fejfájásra, szem- és torokirritációra panaszkodtak.
Ezeket a képeket akkor készítettük a habzó Bene-patakról. Mint kiderült, kén- és foszfortartalmú gáz képződött az erőmű és a Viresol közös víztározójában, a közeli patak pedig szürkén habzott, és elpusztultak a halak.
Júliusban képviselői kérdésre Pintér Sándor belügyminiszter azt közölte: a szennyezés a Mátrai Erőmű Zrt. területéről, az üzemeltetésében lévő Őzse-völgyi tározóból ered. Ebbe a tározóba vezeti ipari szennyvizét, továbbá a telephelyén összegyűlt csapadékvizet az ügyben szintén érintett Viresol Kft. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság akkor vízvédelmi hatósági eljárást indított, a rendőrkapitányság pedig környezetkárosítás miatt nyomozott.
2020 áprilisában az Átlátszó birtokába jutott dokumentum szerint a Viresol egyik illetékese arról tájékoztatta a katasztrófavédelmet, hogy januárban újabb szennyeződés juthatott az Őzse-völgyi víztározó területére. A hatósági határozat akkor bár nem mondta ki a cég közvetlen és egyértelmű felelősségét, azt azonban igen, hogy olyan szervesanyag-tartalmú víz kerülhetett ki a telephelyről, amellyel elindulhatott a gázképződés. Emiatt a cégnek műszaki átalakítást kellett végrehajtania.
Szél Bernadett független országgyűlési képviselő most közzétette azt a levelet, amelyet Polt Péter legfőbb ügyésztől kapott, ebben az áll, hogy a nyomozást lezárták.
A Borsod megyei Rendőr-főkapitányság által elrendelt nyomozást a hatóság kétszer is megszüntette, a Gyöngyösi Járási Ügyészség azonban mindkét esetben a nyomozás folytatását rendelte el, végül idén októberben szakértői vélemények alapján lezárták a nyomozást a BTK egyik paragrafusára hivatkozva. Ebben az szerepel, hogy a környezetkárosítási ügyekben a büntetés korlátlanul enyhíthető, ha a gyanúsított a veszélyt, illetve környezetkárosodást megszünteti, és a károsodott környezet eredeti állapotát helyreállítja.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon