Elnyerte teljes pompáját a város karácsonyfája, idén klasszikus arany-piros díszekbe öltöztették a 11 méter magas lucfenyőt a Mátra Művelődési Központ munkatársai Szalmási Edit dekoratőr segítségével. A város tűzoltói létrás járművel járultak hozzá ahhoz, hogy a karácsonyfa tetőtől talpig ünnepi színekben pompázhasson.
Délelőtt érkezett a Fő térre a katasztrófavédelem létrás gépjárműve, daru segítségével helyezték el a magasabb pontokra a díszeket a város karácsonyfáján. Idén Dudás Róbert országgyűlési képviselő is segített a gömbök és karikák felhelyezésében.
A tavalyi divatosabb színösszeállítás után most a klasszikusra esett a szervezők választása.
– Tavaly rose gold volt a fának a színe, idén úgy döntöttük, hogy a hagyományos klasszikus, piros-arany színbe öltöztetjük mindenki karácsonyfáját, nagy segítségünkre van ebben Szalmási Edit dekoratőr is, hiszen ő már a múlt héten a most koszorúként funkcionáló szökőkutakat már feldíszítette, és most együtt elkezdtük a „Mindenki karácsonyfáját” felöltöztetni. – mondta Nagy Andrea, a GYÖNGYÖK Gyöngyösi Kulturális Nonprofit Kft. igazgatója.
A 11 méter magas lucfenyő közel ezer díszt kapott a nap folyamán, de ha valaki szerette volna saját karácsonyi dekorációját viszont látni a fán, azt is szívesen fogadták.
– Tavaly körülbelül hétszáz db díszt hoztunk ki, most ez körülbelül kettőszáz darabbal több. Reméljük, hogy fel tudjuk rakni az összeset. – mondta Nagy Andrea.
December 17-én a városi karácsonyi ünnepségen gyújtják majd meg mindenki karácsonyfáján a gyertyákat. A gyerekeknek nagyon tetszett dekorálás folyamata, sokan megálltak nézelődni. Már felállították a jászolt, és hamarosan megérkeznek az állatok is.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon